Gyöngyi
10 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

106 éves korában meghalt Goebbels egykori titkárnője, aki semmit sem bánt meg

2017.01.30. 12:00 Módosítva: 2017.01.31. 08:06

Elhunyt Brünhilde Pomsel, Joseph Goebbels náci propagandaminiszter egykori titkárnője, a náci vezetés belső köreinek egyik utolsó túlélője, írja az MTI. Álmában, müncheni otthonában érte a halál pénteken, 106 éves volt.

1311 agl eng002984

Pomsel 1942-től három éven át dolgozott a propagandaminiszternek. Nem sokan ismerték, amíg egy német napilap 2011-ben interjút nem közölt vele. Ezután tavaly Christian Krönes forgatott róla dokumentumfilmet Egy német sors címmel. Itthon a Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon mutatták be novemberben, de a Cirko Film forgalmazásában május 18-ától a moziban is megnézhető. 

A közel kétórás dokumentumfilmben az egykori titkárnő azt állítja, hogy nem érdekelte a politika, semmiről nem tudott, nem tett semmi rosszat, csak gépelt - ezért nincs benne megbánás, utólag sem.

Tudom, hogy ma senki sem hiszi ezt el nekünk, mindenki azt gondolja, hogy mindent tudtunk. De semmit sem tudtunk, mindent titokban tartottak.

Mint mondta, nem azért dolgozott Goebbelsnek, mert náci volt, hanem mert ott voltak a legjobbak a munkakörülmények és a fizetés. Szerinte ezt bizonyítja, hogy korábban egy zsidó ügyvéd titkárnője is volt, aki 1933-ban emigrált.

Pomsel ezután egy jobboldali nacionalista frontharcos veterán emlékiratait gépelte, majd egy náci párttag barátja szerzett neki állást a berlini rádiónál - ekkor kellett belépnie a náci pártba -, innen került Goebbels irodájába.

Mint a filmben mondja,

akik ma azt állítják, hogy szembeszálltak volna a nácikkal, biztosan nem tették volna meg,

mert a többség ma is olyan, mint ő, egy egyszerű ember.

a german life 03

1945-ben, egy nappal Hitler születésnapja után Goebbelsszel és kíséretével együtt ő is a Führerbunkerben vészelte át a háború utolsó napjait. A bukás után 5 évig börtönben ült, és állítása szerint csak a szabadulása után értesült a holokausztról. 1971-es nyugdíjazásáig a német közmédiának dolgozott titkárnőként.

Soha nem született gyereke, mint a Guardiannak adott egyik interjújában elmondta, ez megkönnyebbüléssel tölti el, mivel fél attól, hogy a világ megint a feje tetejére fordul, és neki aggódnia kéne értük.

A film rendezője a halálhír kapcsán azt mondta az AP-nek, hogy január 11-én, 106. születésnapján beszélt Pomsellel utoljára, és ugyanolyan tiszta volt a tudata, mint a film forgatásának idején.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport