Menyhért, Mirjam
18 °C
32 °C

Pénteken tudják hazaszállítani a veronai buszbaleset áldozatait

2017.02.01. 19:01

Pénteken tudják hazaszállítani a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét Budapestre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Továbbra is két válságos állapotban lévő sérült van Veronában, ők mesterséges kómában vannak.

Az elhunytak hazaszállítását illetően az illetékes olasz önkormányzat elkezdte a halotti anyakönyvi kivonatok elkészítését, eddig hét készült el, és az ígéretek szerint csütörtökre az összes meglesz.

A milánói főkonzulátus megadta magyar és olasz nyelven is a hazaszállításra vonatkozó engedélyt. Csütörtök reggel indul útnak három autó Magyarországról, amely hazahozza a holttesteket. A járműveket konzul kíséri, a pénteki hazaszállítás továbbra is tartható, a holttesteket a budapesti Honvédkórház fogadja - közölte Szijjártó. 

A miniszter arról is beszélt, hogy a balesetben maradtak épen csomagok, ezek hazaszállításáról már egyeztettek az olasz hatóságokkal, és csütörtökön egy jármű indul a minisztériumból a csomagokért.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.