Eszter, Eliza
16 °C
29 °C

Erdogan kikérte magának az iszlamista terror kifejezést

2017.02.02. 19:06

Közös sajtótájékoztatót tartott Ankarában Angela Merkel német kancellár és Recep Tayyip Erdogan török elnök. A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón Merkel használta az iszlamista terror kifejezést, amit a török vezető nem vett jó néven.

Erdogan szerint az iszlamista terror kifejezés használata mindig elszomorítja a muszlim vallásúakat, hiszen az erőszakot és az iszlámot nem lehet összemosni, számolt be az MTI a sajtótájékoztatóról. Az iszlám szó ugyanabból az „sz-l-m” tőből ered, mint a szelám, vagyis a béke. Aki tehát az iszlamista terror kifejezést használja, az nem érti a vallást.

Angela Merkel a tavaly július 15-i puccskísérlet óta először utazott Törökországba. Az Erdogannal közös négyszemközti találkozón szó volt a szíriai és az iraki helyzetről, az ezzel összefüggésben kialakult menekültválságról, továbbá Törökország uniós csatlakozásának ügyéről és a két ország gazdasági kapcsolatairól is.

A német kancellár a török elnöki rendszer bevezetéséről szóló, várhatóan áprilisi népszavazásra vonatkozóan elmondta: fontos, hogy Törökország továbbra is megőrizze demokratikus elveit, különös tekintettel a szólás- és sajtószabadságra. Örömét fejezte ki amiatt, hogy a referendumot az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is figyelemmel kíséri. Erdogan hangsúlyozta, hogy a végső döntést a nép hozza az ügyben.

Merkel arról is beszélt, hogy Berlinnek és Ankarának együtt kell fellépnie a terrorizmus minden formájával szemben,  beleértve a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadóit is. A török fél korábban többször nehezményezte, hogy Németországban szemet hunynak a PKK propagandatevékenysége felett.

Frissítés: Úgy tűnik Merkelt nem sikerült meggyőznie Erdogannak, az MTI beszámolója szerint ugyanis a  Binali Yildirim török miniszterelnökkel közös sajtóértekezletén újra kimondta a  nemkívánatos szókapcsolatot.

15%
4999 Ft
4250 Ft
15%
3899 Ft
3315 Ft