Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Putyin véletlenül odacsapott a török haderőnek

2017.02.09. 16:27

Tévedésből török erőket támadott meg az orosz légierő a szíriai el-Bab környékén, eredetileg az Iszlám Állam elleni célpontot keresve – ismerte el a Kreml. Három török katona meghalt, 11 megsebesült, az orosz elnök telefonon részvétét nyilvánította ki Recep Tayyip Erdogannak.

A Kreml hivatalos oldalán megjelentek alapján Moszkva nem számít arra, hogy ismét komoly konfliktus támad Törökország és Oroszország között, amilyen azután keletkezett, hogy 2015 novemberében a török légvédelem lőtt le egy Szíriában szolgálatot teljesítő orosz gépet, Törökország légterének megsértésére hivatkozva. Akkor két orosz pilóta vesztette életét.

A beszámoló szerint Putyin a részvétnyilvánítás után a terrorizmus elleni harcban lehetséges szorosabb együttműködésről és a két ország közötti gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok erősítéséről váltott szót.

Az érintett török katonák az Eufrátesz Pajzsa nemzetközi katonai hadműveletben vettek részt. Az orosz magyarázat szerint a török katonák a támadáskor egy olyan objektumban voltak, amelyet az orosz fél az Iszlám Állam ellenőrzése alatt lévőnek hitt.

Az incidens körülményeit a török és orosz fél közösen vizsgálja ki – írta a Ria Novosztyi.