Vilhelmina
11 °C
28 °C

Keményvonalas terrorista lett a Hamász gázai vezetője

2017.02.13. 18:39

A keményvonalas Jahja Szinvart választották a Gázai övezetet uraló radikális Iszlám Ellenállási Mozgalom (Hamász) gázai vezetőjévé Iszmáil Haníje helyére - közölte a Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet hétfőn.

A lap szerint Haníje is továbblép: ő ezentúl a Hamász élére kerül a leköszönő Háled Mesaal helyett, aki tavaly szeptemberben váratlanul bejelentette távozási szándékát. Mesaal 1996 óta volt a Hamász legfőbb politikai vezetője.

A Hamász az Al-Dzsazíra pánarab hírtévé hétfői beszámolója szerint belső választást tartott, és ezen választották meg Szinvart gázai vezetővé, Haníjét pedig a Hamász legfőbb vezetőjének.

Terrorizmus miatt elítélték

Szinvar a Hamász katonai szárnyának egyik alapítója volt, akit Izraelben terrorizmus miatt ítéltek el. 22 évig volt börtönben; 2011-ben szabadult, egyike volt annak a több mint ezer palesztinnak, akiket Gilád Salit tizedesért cserébe engedett szabadon a zsidó állam. Kiszabadulása után Szinvar újabb izraeli katonák túszul ejtését sürgette.

Jahja Szinvar az egyik legmagasabb rangú, kiemelten radikálisnak számító Hamász-vezető volt a szabadon bocsátott elítéltek között, aki kiszabadulása után kiváló kapcsolatokat épített ki a szervezet vezetésével, és így összekötő kapoccsá vált a katonai és a politikai szárny között.