Huba
17 °C
33 °C

Ha nem ünnepled a karácsonyt, nem lehetsz dán

2017.02.17. 13:39

A bevándorlásellenes Dán Néppárt szóvivője pénteken elmondta, szerintük a bevándorlóknak a keresztény ünnepeket kéne ünnepelnie ahhoz, hogy dánnak nevezhessék magukat - írja a Local. Martin Henriksen azt is hozzátette, a templomba járás is jó útra terelné az újonnan érkezőket.

A dán parlamentben a héten ismét előkerült az a kérdés, hogy pontosan mit is jelent dánnak lenni, így a párt véleménye lényegében erre adott reakció volt. Henriksen elmondta, a keresztény ünnepeken való részvétel segítené a bevándorlókat abban, hogy megértsék az ország többségének a kultúráját. 

Ehhez meg kell érteniük a kereszténységet, valamint annak jelentőségét a dánok számára

- mondta a szóvivő. Szerinte teljesen elképzelhető, hogy valaki húsvét idején bemenjen egy templomba, még ha csak azért is, hogy megnézze hogy is néz ki ez az egész.

A Dán Néppárt riválisai élesen kritizálták az elképzelést, a Liberális Szövetség szóvivője szerint pedig egyenesen az számít nem dánhoz méltónak, hogy megpróbálják a nemzeti identitást a valláshoz kapcsolni. A szociáldemokraták szintén így gondolkodtak, szerintük az egyik legdánabb dolog az, hogy nem szólnak bele abba, mit hisznek vagy gondolnak mások.

A Dán Néppárt a 2015-ös választásokon a második legnagyobb párt lett a parlamentben, 21 százalékot szereztek meg.