Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Az USA kitart a NATO mellett, számonkéri az oroszokat

2017.02.18. 12:04

Donald Trumpot sorozatos vádak érik már a választási kampány óta, hogy túl engedékeny Oroszországgal, a NATO-beli szövetségesei mellett viszont nem áll ki elég határozottan. Az alelnöke, Mike Pince viszont az eddigi leghatározottabb kiállást produkálta a katonai szövetség mellett az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC) tartott szombati beszédében.

Pence szerint az Egyesült Államok mindig Európa legnagyobb szövetségese volt, és az is marad, Trump vezetésével pedig Amerika és szövetségesei is erősek lesznek.

Legszebb közös napjaink még előttünk állnak

– idézte Pence beszédét az MTI.

Azért fizetni tényleg kéne

Amellett viszont, hogy Pence szerint a NATO iránti elkötezettségük "megingathatatlan", ő is megismételte James Mattis hadügyminiszter szavait, hogy Amerika elvárja, hogy többet költsenek a védelemre a szövetségeseik is, mert "túl sokan, túl sokáig" nem tettek eleget a terhek megosztására vonatkozó kötelezettségüknek, ami "kiüresíti szövetségünk alapját".

A 28 országot összefogó NATO-ban az Egyesült Államokkal együtt csak öt tagország védelmi kiadásai érik el a GDP 2 százalékát, de Trump mindenkitől elvárja, hogy teljesítse a 2014-es csúcstalálkozón tett vállalását, és "világos, hiteles" módon vázolja fel, hogyan éri el 2024-re a 2 százalékos szintet – mondta Pence. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke erre csütörtökön azt mondta, hogy Európának nem szabad beadni a derekát ezeknek a követeléseknek, és az amerikaiaknak nem csak a szűken vett katonai költésekre kellene figyelniük, mert a fejlesztési és a humanitárius segítségnyújtás is a biztonság megteremtésének a része.

Számon fogják kérni az Oroszokat

Pence arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok Oroszországtól is számonkéri a vállalásait, és elvárja, hogy maradéktalanul végrehajtsa az ukrán válság békés rendezésére kidolgozott minszki megállapodásokat, akkor is, ha Trump lehetségesnek tartja az együttműködés új formáinak kialakítását.

Korábban Mattis is azt mondta, hogy szeretne katonai együttműködést az oroszokkal, de ehhez egyelőre nem adottak a feltételek. Ebben a cikkben írtunk részletesebben is a Trump és Oroszország közötti, kifejezetten barátságosan induló viszony átalakulásáról.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!