Dezső
14 °C
27 °C

Moszkvában tárgyalt a német szélsőjobb vezetője

2017.02.20. 23:19

Orosz politikusokkal, köztük Vlagyimir Putyin Egységes Oroszország pártjának képviselővel tárgyalt Moszkvában a hétvégén Frauke Petry, a kormányzó jobbközép uniópártoktól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) vezetője – írta az MTI a német nacionalista párt tájékoztatása nyomán.

Petryt a moszkvai önkormányzat hívta meg Oroszországba, és a 16 német szövetségi tartománnyal való "együttműködésről" tárgyalt. A jobboldali pártvezér emellett találkozott az Állami Duma elnökével, az Európai Unióból Ukrajna függetlenségének és területi épségének megsértése miatt kitiltott Vjacseszláv Vologyinnal, és Pjotr Tolsztojjal, Vologyin helyettesével is.

Az orosz képviselőház azt közölte, hogy pártközi együttműködésről és az ifjúsági szervezetek közötti kapcsolatokról tárgyaltak, s az egyeztetéseken részt vett a populista Orosz Liberális Demokrata Párt két politikusa, Vlagyimir Zsirinovszkij és Leonyid Szluckij is, akik a szankciók miatt szintén nem léphetnek az EU területére.

Vezető német politikusok a közelmúltban többször adtak hangot aggodalmuknak amiatt, hogy félő, Oroszország megpróbálja befolyásolni az őszi általános választás eredményét. Az AfD népszerűségét a közvélemény-kutatások 10 százalék körülire becsülik.

Bár Moszkva és Berlin energetikai együttműködése zavartalan – a közelmúltban két ország közötti közvetlen gázszállítást biztosító Északi Áramlat bővítéséről is döntöttek –, politikailag hűvös a német-orosz viszony.  A Kremlhez közeli sajtóban Angela Merkel megítélése egyre negatívabbá vált, különösen azután, hogy Donald Trump lett az Egyesült Államok elnöke, akinek hatalomra jutását Moszkva üdvözölte a távozó barack Obama után – ígaz a republikánus elnök nem váltotta be a Kreml várakozásait.