Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Kivégeztek öt minisztériumi tisztségviselőt Észak-Koreában

2017.02.27. 11:32

Dél-koreai parlamenti képviselők hírszerzési forrásokra hivatkozva azt állítják, hogy Észak-Koreában légvédelmi fegyverrel végeztek ki legalább öt embert, akik az állambiztonsági minisztérium tisztségviselői voltak.

A képviselők - az MTI beszámolója szerint - szerint a Kim Dzsongun által januárban leváltott és lefokozott Kim Vonhong állambiztonsági miniszter pedig házi őrizetbe került. A hadseregtábornokot feltehetően korrupció, hatalommal való visszaélés, valamint több beosztottjának megkínoztatása, illetve kivégeztetése miatt váltották le és fokozták le vezérőrnaggyá.

Vonhong házi őrizetbe kerülése mögött az állhat, hogy hamis jelentést tett Kim Dzsongunnak.

Ugyanakkor dél-koreai közlés szerint az észak-koreai vezető féltestvérének meggyilkolását az állambiztonsági minisztérium és az ország külügyminisztériuma szervezte meg. Az ügyben gyanúsított nyolc észak-koreai közül négy a phenjani állambiztonsági minisztérium tisztségviselője, kettő pedig a külügyminisztériumé.