Bonifác
10 °C
16 °C

318 jelölt van az idei Nobel-békedíjra

2017.03.02. 23:46

Az idén 215 személyt és 103 szervezetet jelöltek a Nobel-békedíjra. A rekord a tavalyi 376 jelölt volt, akik közül az öttagú bizottság Juan Manuel Santos kolumbiai elnököt választotta ki győztesnek. 

A norvég Nobel-bizottság azt ajánlja mindenkinek, hogy ne hozza nyilvánosságra a jelöltje nevét. A listát ötven évre lepecsételik, ez az ajánlás azonban nem kötelező hatályú, sok név megjelenik a sajtóban.

A 2017-es jelöltek között szerepel a fehérsisakosoknak nevezett önkéntes szíriai mentőszervezet, amely a felkelők által ellenőrzött területen működik. Őket már tavaly is jelölték, ahogy Edward Snowdent, aki leleplezte az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség titkos adatgyűjtő tevékenységét.

A Nobel-díjhoz nem kötődő oslói békekutató intézet igazgatója, Kristian Harpviken által összeállított, rövidített lista élén az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója áll, amely jogi úton akarja megsemmisíteni Donald Trump amerikai elnök bevándorlást korlátozó rendeleteit.

A jelöltek között van a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége, amely kulcsszerepet játszott a gambiai belpolitikai válság békés megoldásában, és Maitripala Sziriszena, Srí Lanka elnöke, aki egy keserves polgárháború befejezése után a megbékélésen dolgozik.

A győztest általában októberben hirdetik ki. 

(MTI)