Egy felnőttet is megölhetett a német gyerekgyilkos

2017.03.10. 09:20 Módosítva: 2017.03.10. 13:39

Csütörtökön este feladta magát Németországban a 19 éves Marcel Heße, akit napok óta kerestek egy kilenc éves gyermek meggyilkolásának gyanújával. Heße este kilenckor Hernében besétált egy görög büfébe, és azt mondta az egyik alkalmazottnak: "hívják a rendőrséget, én vagyok az, akit köröznek" - írja a Bild.

A kilenc éves fiú holtestét hétfőn Heße pincéjében találták meg. 58 késszúrás végzett vele. A gyereket Heße azzal az ürüggyel hívta át magához, hogy segítsen neki tartani egy létrát. 

A feltehetően pszichopata gyilkos ezután a  WhatsAppon  hencegett a gyerek meggyilkolásával. Egy chatpartnerének k épet is küldött arról, hogy véresen áll a holttest mellett. Egy hangüzenetet is küldött, amiben azt mondta: "Megöltem a szomszéd gyereket, elég jól vagyok, csak a kezem vérzik egy kicsit". Beszélgetőtársa közzétette az üzenetet a neten, amiről az egyik user értesítette a rendőrséget.  Heße a  gyilkosság után három napig bujkált.

Amikor csütörtökön őrizetbe vették, Heße azt mondta a rendőröknek, hogy egy közeli házban kigyulladt egy lakás. Amikor odaértek, a lakás ablakából már sűrű füst szállt ki.

A tűzoltók behatoltak, ahol egy holttestre bukkantak. Egyelőre csak azt tudni, hogy egy viszonylag fiatal férfi az áldozat. A Bild képén látható, hogy a nyomozók egy félig összeégett matracot hoztak ki a lakásból, amelyen vérnyomok vannak.

Elképzelhető, hogy Heßének további áldozatai is vannak. Korábban azt is írta a neten, hogy egy nőt támadott meg, akitől a telefonos és mobilos banki hozzáférését akarta megszerezni. Azt is írta, hogy  "megvágtam a kezem, miközben legyűrtem azt a 120 kilós vadállatot." Félő, hogy ez sem kitaláció, mert amikor a rendőrök rátették a bilincset, a keze egy seb miatt be volt kötözve, ahogy ezen a facebookos képen is látható.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport