Enikő, Melitta
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Amerikai-kínai szuperszövetség nyomná le Észak-Korea atomrakétáit

2017.03.18. 14:51

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter hivatalos látogatáson vett részt Kínában, és az Észak-Koreával kapcsolatos diplomáciai válság rendezéséről tárgyalt a kínai külügy vezetőjével.  

A két külügyminiszter egyetértett abban, hogy ki kell kényszeríteni az észak-koreai vezetésnél, hogy változtassanak nukleáris és ballisztikus rakétaprogramjukon - közölték a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón. Phenjan legutóbb március elején lőtt ki ballisztikus rakétákat, amelyek a Japán-tengerbe, Japán kizárólagos gazdasági övezetébe csapódtak be. 

A hivatalos látogatását a tervezettnél előbb megszakító Tillerson az MTI szerint őszintének és pragmatikusnak nevezte a tárgyalásokat. Ezzel békülékenyebb hangot ütött meg Kína Észak-Koreával kapcsolatos politikájáról, mint Trump, aki pénteken egy Twitter-posztban bírálta Pekinget, amiért nem gyakorol kellő nyomást Phenjanra.

A találkozóról beszámoló hírügynökségek szerint a két külügyi vezető a nézeteltérések félretételére és az együttműködésre helyezték a hangsúlyt, ezzel előkészítve Hszi Csin-ping kínai államfő áprilisra tervezett floridai csúcstalálkozóját. 

Az Észak-Koreával kapcsolatos egyetértésnek különös súlya van annak fényében, hogy egy nappal korábban Szöulban Tillerson még azt hangoztatta, hogy

az Egyesült Államok a katonai választ sem zárja ki abban az esetben, ha Észak-Korea az Egyesült Államokat vagy Dél-Koreát fenyegeti.

Ehhez képest Pekingben már arról beszélt Tillerson, hogy közös erőfeszítéseket kell tenni, hogy ne legyen katonai konfliktus Észak-Koreával. A kínai külügyminiszter is a válság békés, diplomáciai rendezéséről beszélt, és a Phenjannal való tárgyalások újrakezdését is felvetette. Tillerson szerint ilyesmire csak akkor kerülhet sor, ha Észak-Korea felhagy fegyverkezési programjával.