Erzsébet
4 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Enyhítenék a zsúfoltságot a svéd szülészeteken

2017.03.28. 22:34
Miután a bezárt szülőotthonok miatt több svédországi megyében is megnehezítették a szülést, a kormány most félmilliárd koronát különít el a helyzet javítására.

A világszerte példaértékűnek tartott svéd egészségügyet az utóbbi időben egyre több kritika éri a terhesgondozást illetően: számos hír érkezett kismamákról, akiket nem tudtak fogadni helyhiány miatt a szülészeten, vagy csak több órás autóútra találtak helyet.

A BBC ismerteti a Stockholmtól 500 kilométerrel északra lévő Solleftea nevű kisváros esetét, ahol februárban bezárták a szülészetet, aminek következtében a terhes nőknek 100 vagy akár 200 kilométert kellett autózniuk a következő szülőotthonig. Azóta volt rá példa, hogy nőknek az autójukban, taxiban vagy éppen egy tűzoltóautóben kellett szülniük, ráadásul Svédország legveszélyesebb útszakaszán keresztül kell autózniuk.

Azóta rendszeresek a tüntetések a városban, és a demonstrálókat még az sem nyugtatja meg száz százalékosan, hogy a szociáldemokrata-zöld kormány most 500 millió koronát (15 és félmilliárd forint) szavazott meg a probléma enyhítésére. Az erősen decentralizált svéd közigazgatási rendszer ugyanis végső soron a megyék hatáskörébe utalja, hogyan használják fel a megkapott támogatást.

Mindenesetre a kormányt ellenzékből támogató Baloldali Párt is megszavazta a javaslatot, és a párt BBC által idézett politikusa szerint ez a pénz lehetővé teszi, hogy a rosszul ellátott körzetekben újranyissák a szülészeteket.