Auguszta
-3 °C
2 °C

Tizenöt ember ellen adtak ki elfogatóparancsot Macedóniában

2017.04.30. 21:03

Tizenöt ember ellen adott ki elfogatóparancsot a macedón rendőrség, mert a gyanú szerint részt vettek a csütörtöki, szkopjei parlamentbe történő betörésben - írja az MTI.

Ahogy arról mi is írtunk, csütörtök este maszkos támadók törtek be a macedón parlament üléstermébe, és székekkel, valamint minden kezük ügyébe kerülő tárgyal kezdték el megdobálni és ütni a bent tartózkodókat. A jobboldali tiltakozók akciójára azután került sor, hogy a választások második helyén végző szociáldemokraták és az albán kisebbségi pártok egy albán nemzetiségű képviselőt választottak meg a parlament új elnökének.

A csütörtöki összecsapásokban összesen több mint százan sérültek meg, a macedón belügyminiszter egy nappal az incidens után benyújtotta lemondását. A rendőrségnek eddig hat gyanúsítottat sikerült elfognia őket azzal vádolják, hogy a tüntető tömeg tagjaiként munkájuk végzésében akadályozták a hivatalos szerveket.