Enikő, Melitta
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Nagyhatalmi izmozások terepévé silányult a szíriai béke ügye

2017-05-02T130304Z 54843731 UP1ED520WKS6T RTRMADP 3 TURKEY-POLIT
2017.05.06. 19:47
Szíriában lehetetlen úgy békülni, hogy valakivel ne kerüljenek konfliktusba a külső erők: az Egyesült Államok, Oroszország, Törökország és Irán. Moszkva a héten kibékült Ankarával, de korábban ellene egy oldalra került Washingtonnal. Irán az oroszokhoz hasonlóan támogatja a szíriai elnököt, de Bassár el-Aszaddal együtt aggódva néz bármilyen orosz-amerikai közeledést, amit jelentősen visszavetett a múlt havi vegyifegyver-támadás. Hiába van egyezség arról, hogy biztonsági zónákat kell létrehozni Szíriában, elindítva a menekültek visszatelepülését, a gyakorlati megvalósulás az érintett felek eltérő céljai miatt lehetetlennek tűnik. Az Egyesült Államok egyértelműen kiáll a kurdok támogatása mellett, közösen őrjáratozik az ellenőrzésük alatti észak-szíriai területeken, ami viszont a törökországi kurd szeparatizmustól tartó török vezetésnél verte ki a biztosítékot.

„Nem lehetünk tekintettel arra, hogy ott amerikai erők is vannak. Néhány rakéta véletlenül őket is eltalálhatja” – figyelmeztette a NATO második legerősebb hadseregével rendelkező Törökország elnöke a Szíriai északi részén kurdokkal közösen járőröző Egyesült Államokat. Recep Tayyip Erdoğan Foreign Policy által idézett csütörtöki nyilatkozata is jelzi: messze még a sokszereplős szíriai konfliktus lezárása, főként, amíg a külső erők nem értenek egyet a rendezés menetében. Ráadásul mindezt a török elnök alig két héttel a Donald Trumppal tervezett találkozója előtt jelentette ki.

Pedig első látásra új szintre léphet a szíriai rendezés azzal, hogy egy olyan terv körvonalazódik, amellyel minden külső szereplő egyetért, akik érdemben befolyásolhatják a Szíriában harcoló erőket. Az Egyesült Államok is képviseltette magát, és Oroszország, Törökország és Irán is támogatja azt a memorandumot, amelyet Asztanában írtak alá csütörtökön: eszerint négy biztonsági zónát hoznak létre a polgárháború sújtotta Szíriában, ahol ezzel megkezdődhetne a menekültek visszatelepülése.

A tűzszünet szombaton lépett életbe a négy zónában.

Az elvi egyetértés ugyan nagy eredmény, ettől azonban még korai volna fordulópontról beszélni, amit Erdoğan idézett nyilatkozata is világosan jelez. Ráadásul a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint a kormányerők már szombaton megtámadtak egy ellenzéki erők kezén lévő területeket Hama tartományban és Damaszkusz közelében is.

Az oroszok szerint június 4-ig felállítandó zónák gyakorlati megvalósításában még rengeteg a buktató, amit az is súlyosbít, hogy a fragmentált szíriai harcoló felek mögött álló négy ország céljai is eltérőek, vagy ha időlegesen azonosak is akkor sem feltétlenül bíznak egymásban – ahogyan ez az egyébként egyaránt Aszadot támogató Irán és Oroszország kapcsolatában is történik.

A megállapodás sikerével kapcsolatos kétségeket erősíti az egyébként török támogatást élvező Szíriai Szabad Hadsereg (FSA) delegációjának tiltakozása is. Szerintük az Aszadot szárazföldi erőkkel is támogató, „bűnös Irán” semmiféle garanciája nem lehet a biztonságnak, így a megállapodás értelmetlen. 

A kazah fővárosban, Asztanában folytatott tárgyalásoknak mindenesetre súlyt ad, hogy már nem csak az orosz, a török és az iráni fél dolgoz ki ott megoldási terveket a szíriai polgárháború lezárására, hanem az Egyesült Államok is erőteljesebben volt jelen. Eddig csak nagykövete útján vett részt megfigyelőként, de csütörtökön már külügyminiszter-helyettesi szinten képviseltette magát.

A megállapodásban aláíróként azonban az Egyesült Államok sem szerepel. Az amerikai küldöttséget vezető Stuart E. Jones – aki Asztanában a szíriai ellenzékkel is tárgyalt – szintén megjegyezte: óvatos a megállapodást illetően, különösen Irán részvétele miatt, miután Teherán inkább a vérontás elmélyítéséhez, semmint a béke megteremtéséhez járult hozzá Aszad támogatásával – olvasható az amerikai külügy közleményében. Az Egyesült Államok továbbra is a genfi békefolyamat fontosságát hangsúlyozta.

A nyilatkozatból és az orosz kezdeményezéssel létrejött asztanai tárgyaláson való felemás amerikai részvételből látszik, hogy egyelőre kiforratlan a Barack Obama utáni Fehér Ház szíriai stratégiája. Aszadot nem fogadja el Donald Trump és a kurdok mellett még Obama alatt megerősített amerikai kiállás határozottnak tűnik, de nem látszik, hogyan képzeli el Washington Szíria jövőjét – egységes vagy lényegében megosztott ország lesz, ha az előbbi, akkor ki léphetne Aszad helyébe, ha utóbbi, akkor Aszad korlátozott hatalmát elfogadja-e.

Békeszigetek

A tervek szerint június 4-ig adnák meg a biztonsági zónák pontos koordinátáit, de annyit tudni lehet, hogy ezek Idlíb tartományban, Homsz környékén, az ország déli részén és a Damaszkuszhoz közeli Gútában jönnének létre – írta a memorandum orosz tervezetét megszerző Kommerszant. Ezeken a területeken teljes tűzszünet lépne érvénybe, repülési tilalmat is bevezetnének. Ezt a Bassár el-Aszadot légierejével segítő Oroszország is támogatja.

Pénteken közölte az orosz fél, hogy a zónák felett repüléstilalmat rendelt el az Egyesült Államok és szövetségesei számára, de magára vonatkoztatva elfogadta a tilalmat Aszad légi ereje is. Az orosz külügy képviselője szerint Oroszország sem veti be gépeit a területek felett amennyiben „onnan nem indulnak akciók más térségek destabilizálása céljából” – idézte Alekszandr Lavrentyevet a Newsru.com. Azonban egyelőre még kérdés, hogy az Iszlám Állam ellen légicsapásokat végrehajtó Egyesült Államok mit reagál a tervezett repüléstilalomra. Mindenesetre Trump és Putyin hét közepi telefonja után Szergej Lavrov orosz és Rex Tillerson amerikai külügyminiszter is egyeztetett telefonon pénteken.

Putyin szerint a biztonsági zónák létrejöttével a menekültek hazatelepítése is megindulhat.

Ez azonban optimista jóslat, még akkor is, ha minden külső szereplő egyetért a zónák létrehozásában. A visszatérési hajlandóságot – feltéve, ha a menekültek elhiszik, hogy a béke valóban tartós lesz – az is befolyásolja, hogy ki fogja biztosítani a békét az adott területen. (És valószínűbb, hogy a Törökországban várakozók lesznek rá hajlandók, nem pedig azok, akik már Európáig jutottak.)

Az orosz fél nem zárta ki, hogy orosz katonai rendőrség járőrözne együtt a szíriai rendőrséggel. Ha ez az Aszad-rezsim erőit jelenti, akkor könnyen lehet, hogy sokan a béke ellenére sem mernek visszamenni a létrehozandó zónákba. Ugyanúgy csak a menekültek egy része szánhatja rá magát a visszatérésre, ha egy iráni támogatású síita milícia kapna felhatalmazást valamelyik terület biztonságának szavatolására.

A visszatelepülés esélyeit csökkenti, hogy a most csak nagyjából meghatározott zónák tűzszüneti garanciáját az asztanai megállapodás csak hat hónapra tervezi, később is félévenkénti felülvizsálatot ígérve.

Mindenki mást akar

Törökország a kezdetektől rossz szemmel nézte, hogy Moszkva a szíriai elnököt támogatja, először az ENSZ BT állandó tagjaként vétókkal, és fegyverszállítással, majd 2015 októberétől a Szovjetunió felbomlása után példátlan módon katonai erővel, légi erejét bevetve Aszad mellett. A szíriai elnököt támogató akciók nem annyira az Iszlám Állam (IS), mint inkább az ellene és Aszad ellen egyaránt küzdő felkelő, török támogatást élvező Szíriai Szabad Hadsereg (FSA) állásai ellen irányult – ez vezetett végül ahhoz, hogy a török légierő légtérsértésre hivatkozva lelőtt egy orosz katonai gépet 2015 novemberében.

Ezután 2016 nyaráig mélyponton voltak a korábban kiválónak mondott orosz-török kapcsolatok – ekkor Erdoğan váratlanul bocsánatot kért a gép lelövéséért, és taktikai megállapodást is kötöttek arról, hogyan mozognak erőik Észak-Szíriában –, de a két ország viszonya csak most, a török elnök szerdai oroszországi látogatásakor rendeződött – ettől még azonban nincs egyetértés a szíriai helyzet gyakorlati kezelésében.

Miközben Ankara Moszkvával Aszad miatt került konfliktusba, az Egyesült Államokkal azért, mert az amerikaiak az Iszlám Állammal szemben legeredményesebben harcoló kurd erőket és a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) dominálta, de arabokat is magába foglaló Szíriai Demokratikus Erőket (SDF) támogatta. Az SDF-et még 2015 októberében hozták létre Szíria északi részén. Azóta az 50 ezer harcosuk nagyjából 6 ezer négyzetkilométernyi területet szerzett vissza az Iszlám Államtól a koalíciós légicsapások és az amerikai különleges erők támogatása mellett.

Újabban pedig az borzolja a törökök idegeit, hogy Washington már annyira megkerülhetetlennek tartja a kurdokat, hogy közös járőrözést is vállalnak velük az észak-szíriai kurd területeken, lehetetlenné téve a török erőknek, hogy váratlanul odacsapjanak a túlzottan önálló kurdoknak.

Törökország ugyanis tart attól, hogy ha a szíriai kurdok is olyan összefüggő, sok szempontból autonóm területet hoznak létre, mint iraki társaik, akkor az lendületet adhat a török részeken élők függetlenségi törekvéseinek. Márpedig a 80 milliós Törökország 15-20 százalékát a kurdok adják. Az őket képviselő Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) Törökország terrorista szervezetnek tartja, ahogyan a YPG-t is, amely szerinte szoros kapcsolatban áll a PKK-val.

Törökország valójában miattuk kezdte meg tavaly augusztus végén szíriai hadműveleteit, bár hivatalosan az Iszlám Állam határmenti állásainak felszámolásáért indult. Ugyanakkor nem titkolták a törökök azt sem, hogy egy száz kilométeres körzetben tervezett biztonsági zóna kialakításáért megkezdett akciókkal elsődleges céljuk az volt, hogy megelőzzék a kurd milíciák túlzott megerősödését a határmenti területeken.

Erdoğan mindenképp meg akarta megakadályozni, hogy a szíriai kurdok átkeljenek nyugat felé az Eufráteszen, és egyesíteni tudják a határmenti észak-szíriai – a kurdok lakta Délkelet-Törökországgal határos – területeket. A törökök katonai akciójukkal párhuzamosan támogatást adtak a Szabad Szíriai Hadseregnek. A felkelők és a török erők több várost elfoglaltak a határhoz közel. Onnan azonban továbbnyomultak, és a stratégiai fontosságú al-Báb városát is bevették, ami az Iszlám Állam második legfontosabb erőssége volt Szíriában a kvázifővárosuk, Rakka után.

Ez azért volt fontos lépés, mert több elemző szerint már ez sem szerepelt a tavaly nyári orosz-török megállapodásban. Ennek része lehetett, hogy a törökök félrenéznek, amikor Bassár el-Aszad erői néhány hónappal később az oroszok támogatása mellett visszafoglalták Aleppót tavaly decemberben, cserébe Moszkva beleegyezett, hogy Erdoğan megkezdje hadműveleteit Szíriában.

Erdoğan azonban nem állt meg el-Bábnál: idén február végén bejelentette, hogy az új cél már egy Szíriába még inkább benyúló biztonsági zóna létrehozása. „Manbídzs és Rakka következik” – mondta a török elnök. Először Manbídzs ellen indultak meg a török erők, a város azonban a kurdok ellenőrzése alatt állt, és végül ez lett az a pont, ahol egy oldalra kerültek az amerikaiak és az oroszok – márpedig Törökország mindenképp el akarta kerülni, hogy Moszkva és Washington a feje fölött egyezzen meg a szíriai rendezésről.

Az Eufrátesztől már nyugatra fekvő Manbídzs azért is lett érzékeny pont, mert azt már az amerikaiakkal szövetséges SDF szabadította fel még tavaly augusztusban.

Mindenki mindenki ellen

Miközben az iráni-orosz támogatást élvező Aszad, az amerikaiak szövetségeseként számontartott SDF-YPG, a törökök által támogatott FSA háromszög mindegyike egymással szemben áll – és elvileg mindannyiuk közös ellensége az Iszlám Állam – a legváratlanabb alkalmi szövetségi kombinációk is felmerültek a taktikai egyensúlyozásban.

Jó példa erre a kurd erők helyzete: parancsnokaik mindent megtesznek, hogy segítsenek az IS ellen az Egyesült Államoknak, kiképzés és felszerelés reményében. De céljuk az is, hogy az amerikaiak mellett minél nagyobb támogatást szerezzenek az oroszoktól is, főleg a törökök ellenében. Ezért merült fel, hogy 

a kurdok által az IS-től elfoglalt területek egy részét Aszadnak adhatják át.

Március elején a kurd-arab erők jelezték, hogy készek területeket átengedni a kormánynak Manbídzs környékén, és orosz közvetítéssel megállapodtak a távozásukról. Így a törökök nem nyomulhattak volna tovább Rakka felé, kivéve, ha nekimennek Aszad erőinek, és az orosz légierőnek – amit másodszorra a Moszkvával nagy nehezen kibékült Erdoğan aligha vállal.

Habár azt csak a kurdok állították, hogy az oroszok majd ki is képzik őket, de azt Moszkva is megerősítette, hogy nyitnának egy új bázist a kurd területeken, amit „megbékélési központnak” neveztek. Már érkeztek is orosz katonák Afrin tartományba, Dzsandariszba csapatszállító- és páncélozott járművekkel a tervezett támaszpont környékére.

A kurdok felé a nyitás azt jelentheti az oroszok részéről, hogy minden fontos szereplővel kapcsolatban akarnak állni, és el is ismerik a kurdok fontosságát. Mindenesetre az SDF innentől már Moszkvával és Damaszkusszal is valamilyen kapcsolatba került, pedig korábban ezt elképzelhetetlennek nevezték. Aszad nyilván nem örülne annyira a kurdok elszakadásának, és Moszkva is Szíria területi integritása mellett érdekelt, viszont bizonyos fokig szükségük lehet a kurdokra.

Aszad a teljes ország feletti ellenőrzést csak katonai erővel szerezhetné vissza, ezt viszont orosz támogatás nélkül nem tudná megtenni, márpedig Moszkva igyekszik nem a végletekig belebonyolódni a konfliktusba, és nagyon végletes helyzetnek kellene előállnia ahhoz, hogy vállaljon egy nyílt összeütközést az Egyesült Államokkal.

Szíriában a Krímért 

Oroszország számára ugyanis a szíriai beavatkozás egyik célja épp az volt, hogy ezen keresztül nélkülözhetetlen szereplője legyen a rendezésnek, amelyben együttműködve rendezheti viszonyát Washingtonnal és az EU-val, amelyekkel kapcsolata Ukrajna miatt romlott meg. A szíriai rendezés tehát az ukrajnai rendezés felé vezető lépés volna, amely után Moszkva azt reméli, hogy így a világ végül tudomásul veszi a Krím annexióját, ami után már megindulhatna a kelet-ukrajnai rendezés is.

Ez egyelőre nem működik, a Kreml Donald Trumppal kapcsolatos várakozásai nem igazolódtak. Csütörtökön a Pentagon képviseletében Raymond Thomas tábornok, a speciális erők (USSOCOM) parancsnoka jelentette ki, hogy Oroszország agresszorként viselkedik Kelet-Európában, így fokozott támogatásra van szükségük a NATO kelet-európai tagjainak.

De az amerikai-orosz közös cél azért látszólag bejött Manbídzsnál: március első két hetében az oroszok és az amerikaiak is együttműködtek a YPG harcosaival, hogy megakadályozzák a török hadsereg behatolását a városba. Az NBC Newsnak egy szemtanú azt mondta, hogy öt kilométeren belül látott orosz, szíriai és amerikai katonákat is külön bázisokon.

Ez a helyzet láthatóan irritálta a törököket: bekérették a török külügyminisztériumba az ankarai orosz nagykövetség ügyvivőjét, miután a YPG egyik mesterlövésze átlőtt Szíriából a dél-törökországi Hatay tartományba, és megölt egy őrszolgálatot teljesítő török katonát. (A térségben Oroszország felel a tűzszünet biztosításáért.) A török hadsereg válaszul lőtte a YPG-t. 

Moszul után Rakka a cél

Ha Irakban a kormányerők lassacskán visszafoglalják Moszult az Iszlám Államtól, a figyelem középpontjába a szíriai Rakka, a terrorszervezet kvázifővárosa kerül. Törökország aktívan részt akart venni a városért folytatott harcban, az Egyesült Államok azonban az elmúlt másfél évben megromlott kapcsolatokra és az eltérő szíriai tervekre tekintettel kevésbé intenzív török részvételt szeretett volna, hiszen alapvetően a kurd vezetésű SDF-re számított. Ez a kérdés egyelőre lekerült a napirendről, amikor a törökök a Manbídzsnál előállt helyzet miatt is bejelentették szíriai hadműveleteik befejezését – nem zárva ki, hogy később újabbat indítsanak. Most pedig arról érkeznek hírek, hogy Trump jelezni is fogja Erdoğannak: a kurdok segítségével fogják bevenni Rakkát.

Az elmúlt hetekben a közel ezer amerikai kommandós és tanácsadó által támogatott SDF megszerezte egy fontos légibázis irányítását Rakkától nyugatra. A légibázis visszafoglalása fontos lépcsőfok volt a Rakka elleni hadműveletek kezdete előtt. A létesítményt még 2014 augusztusában szerezték meg az Iszlám Állam harcosai. Ennél a Tabka légibázisnál követték el az egyik legdurvább tömeggyilkosságot az IS harcosai, amikor 200 elfogott szíriai katonát végeztek ki.

Tavaly hasonló előkészítéssel indult meg Moszul ostroma is. Az Eufráteszen lévő Tabka gát visszaszerzését kulcsfontosságúnak tartják a folyó mentén fekvő Rakka körüli területek elvágásához, és a város körüli ostromgyűrű bezárásához. Az IS kezében van viszont még a gát déli része.

Bekavart a vegyifegyver

Április 4-én Idlíb tartományban vegyifegyver-támadás érte Han Sejhúnt, több mint nyolcvan civilt, köztük gyermekeket is megölve. A várost az al-Kaidából eredő, de az Iszlám Állammal harcban an-Núszra utódja, a Tahrir as-Sam ellenőrizte. A támadást orosz részvétellel Aszad erői hajtották végre, de az orosz fél tagadja, hogy vegyi fegyvert vetett volna be a szíriai hadsereg. Moszkva szerint egy illegális vegyifegyver-gyárat ért bombatalálat. Nyugati gyanú szerint azonban az oroszok tudtak a támadásról. 

A támadás miatt rendkívüli ülést hívott össze az ENSZ BT, de ismét orosz vétón bukott meg a vizsgálatot követelő határozat. Két nappal később pedig Trump döntése nyomán Aszad erőinek azt a légibázisát érte amerikai rakétatámadás, amelyről Washington szerint bevetésre indultak a gépek Han Sejhun ellen. A megtámadott légibázison orosz katonák is lehettek, viszont előre értesítették őket a csapásról az amerikaiak.

Arra nehéz magyarázatot találni, miért járult volna hozzá a vegyi fegyver bevetéséhez Moszkva, miközben világos volt, hogy ez pont azt az amerikai-orosz közeledést lehetetleníti el, amit az oroszok el akarnak érni. Ha viszont nem tudtak róla, az meg azért kellemetlen, mert mutatja, hogy Aszad önjáróbb a kelleténél és képes arra, hogy kész helyzet elé állítsa az oroszokat.

Aszadnak nem jönne jól Washington és Moszkva túlzott közeledése, elvégre Oroszország azt próbálta hangsúlyozni: nem Aszad mellett áll, hanem a rendezett átmenet mellett. Ezt azonban lehetetlenné teszi egy súlyos incidens Moszkva és Washington között. Ugyanilyen megfontolásból jöhetett jól a vegyifegyver-támadás körüli vita Iránnak is, amely szintén tart attól, hogy a Kremlnek fontosabb a Fehér Házzal való egyezsége, mint kiállása Teherán mellett. 

De pont ezért kezükre játszhatott a konfliktus a törököknek is: Ankara ezzel egyrészt igazolhatta, hogy Aszad és így az őt támogató oroszok nem lehetnek konstruktív szereplői a rendezésnek – tehát Washington nem nyúlhat át Erdoğan feje fölött Moszkvával megegyezve, sőt, még jobban rákényszerül, hogy figyelembe vegye a törökök szempontjait. 

A Tahrir as-Sam ugyan nem élvezi nyíltan Törökország támogatását, de Ankara többször jelezte, hogy Aszaddal szembenálló, hatékony erőről van szó, amelyet érdemes figyelembe venni a szíriai helyzet alakításakor – így feltételezhető, hogy a bevallottnál szorosabb kapcsolat van közöttük.

Borítókép: Recep Tayyip Erdogan. Fotó: Umit Bektas / Reuters.