Agyonlőttek egy orosz főszerkesztőt Szibériában

2017.05.25. 11:33

Agyonlőtték a Ton-M című helyi lap főszerkesztőjét, a 42 éves Dmitrij Popkovot egy szibériai kisvárosban, Minuszinszkban, írja az MTI. A holttestét egy ház hátsó udvarán találták meg.

A helyi hatóságok szerint az újságírót a munkájával kapcsolatban ölhették meg, ugyanis a rendőri erők korrupciós ügyeivel foglalkozott. Az újságjának is az volt a mottója, hogy "Megírjuk azt, amit mások elhallgatnak". A belügyminisztérium helyi hivatala körbezárta a gyilkosság helyszínét, és vizsgálatot indított szándékos emberölés gyanújával.

Az idén ez már a második újságíró-gyilkosság Oroszországban. Április végén, többhetes kóma után belehalt sérüléseibe Nyikolaj Andruscsenko, a Novij Petyerburg (Új Pétervár) című ellenzéki lap egyik alapítója, miután ismeretlenek megtámadták és megverték.

Oroszországban az utóbbi években számos újságírót megtámadtak, megsebesítettek, illetve meggyilkoltak, a rendőrségi vizsgálatok csak ritkán vezettek eredményre.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport