Újabb gyerekgyilkossággal vádolják a texasi nővért

2017.05.27. 10:06

Több mint 30 évvel azután, hogy bebörtönözték egy kisgyerek meggyilkolásáért, az egykori texasi ápolónő, Genene Jones ellen most egy 11 hónapos baba halála miatt emeltek vádat, írja a BBC. Jonesról, akire az amerikai sajtó a halál angyala nevet ragasztotta, azt gyanítják, hogy akár hatvan gyereket is megölhetett.

Genene Jones
Genene Jones
Fotó: Handout

1982-ben Chelsea McClellan meggyilkolásáért ítélték el, majd nem sokkal később egy gyilkossági kísérletért is (abban az esetben a gyereket végül sikerült megmenteni). 99 évet kapott, azonban a sajátos jogi helyzet miatt jövő márciusban szabadulhatott volna a jó magaviselete miatt. Chelsea édesanyja évek óta kereste a módját, hogy rács mögött tartsa Jonest, megpróbált sorstársakat felkutatni.

A ma 66 éves nővér San Antonióban és a szomszédos Kerr megyében dolgozott a '70-es évek végén, a '80-as évek elején. Az illetékes ügyész, Nico LaHood két éve felállított egy külön csapatot arra, hogy ássák bele magukat az ügybe, és keressenek új bizonyítékokat. Az ügyész által most bejelentett vád szerint Genene Jones 1981 decemberében mérgező mennyiségű epilepsziás rohamokra való gyógyszert injekciózott a Joshua Sawyer nevű babába, és ezzel megölte. Az ügyész szerint a nővér maga a "színtiszta a gonosz", és fogadkozott, hogy megkísérelnek rajta számon kérni minden ellopott gyerekéletetet.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport