Szilárda
2 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Meg fogsz halni, kiabálták a horvát rendőrök, és ütni kezdték az operált menekültet

aIMG 0398
2017.05.31. 12:50
  • A kettős kerítés miatt a menekültek átvándoroltak a szerb–magyar határról a szerb–horvát határhoz.
  • A horvát rendőrök válaszul brutális akciókba fogtak, képeink mutatják az eredményt.
  • A menekültek életveszélyes módon próbálnak továbbhaladni: a vonatok alá kapaszkodnak fel.
  • A veszélyek ellenére is egyre többen gyűlnek a környékre.

„Négy rendőr kapott el a horvát oldalon. Úgy kezdték, hogy elvették a telefonom, és összetörték. Aztán le kellett feküdnöm a földre. Mondtam, hogy ne verjék a hasam, mert ott operáltak, de azt kiabálták: meg fogsz halni! És verni kezdtek, a hasamat is, ahol operáltak.” Az algériai fiú felhúzta a pólóját, és az operáció függőleges hege mellett vörös foltokat pillantottam meg. Szívszorító volt az eset, de a sokkon túl voltam. A sokadik ilyen történetet hallottam, pedig alig két órája voltam a szerb–horvát határon.

A szerbiai Sid környékét azért kerestem fel, mert ahogy előző videónkban állították, ide vándoroltak át a magyar határnál hiába próbálkozó menekültek. Valóban itt vannak? És mik a céljaik azután, hogy Magyarország felé feladták?

A válaszokhoz különösebb nyomozásra sem volt szükség, mert a poros, határ menti kisvárosban keresés nélkül is rábukkantam a világ minden részéből érkezett emberekre. Kis csoportok vonultak ráérősen a városszéli síneken, vagy heverésztek a fák árnyékában, mintha várnának valamire. Hamarosan kiderült, hogy valóban várnak. De előtte még sokkolt a helyzet:

a rendőri brutalitás a horvát határon is szedi áldozatait.

„Megvertek a rendőrök, aztán belerúgtak a vízbe – mondta az út szélén poroszkáló csoport egyik tagja, egy pakisztáni fiú. – Ma hajnalban történt, három órakor. Aztán visszadobtak Szerbiába.” A történet rövid volt, de a szavaknak súlyt adtak a verésnyomok. Lilába forduló, hosszú vörös csíkok borították a fiú a hátát, a gumibot nyoma, állította.

Érdeklődésemet látva a társaság többi tagja is felhúzta a nadrágszárát, pulóverét és hasonló sebek sora tűnt elő. Közben elérkezünk a város egyik utolsó házában működő kávézóhoz, amely láthatóan a menekültek gyülekező- és pihenőhelyeként működött. Híg kávék mellett ömlöttek elém a rendőrök brutalitásáról tanúskodó történetek.

„Tegnap és tegnapelőtt is próbálkoztam átjutni a határon. Mindkétszer elkaptak, mindkétszer megvertek.” A marokkói srác felhúzta nadrágját, lila foltok sorát villantva elő. Algériai társa pedig orvosi leletet hajtogatott szét előttem. A szerb kórház papírja szerint a hátán, vállán, oldalán szenvedett sérüléseket. A jelentés persze csak adalék, saját szememmel is láthattam testén a 10-15 centi hosszú, duzzadt hegeket.

Egyre többen gyűltek körénk, lila, piros, sárgásbarna sebek sorát láttam háton, lábon, vállon és fejen. A legtöbben legfeljebb 25 évesek voltak, de a csoport szélén egy félénk, magát 17 évesnek mondó fiú is állt. Neki a karját verték szét.

„Az emberek 90 százalékát durván megverték a horvát rendőrök” – állították, és amikor hitetlenkedtem, egymás szavába vágva javasolták: menjek ki a város szélén az ételosztásra, ott egyértelmű lesz a helyzet.

Gumibotozás, rugdosás, sebek, zúzódások

A bokros szélén álló lepattant parkolóban vagy 200 ember nyüzsgött egy viharvert kisbusz körül. A szélesre tárt ajtószárnyak közt hippi fiúk és lányok álltak két nagy kondér felett. A hippik rasztahajukkal, zenéjükkel és naiv ideológiájukkal kevéssé népszerűek a városi értelmiség körében, de láthatóan osztatlan lelkesedés vette körül őket azok részéről, akiket a stílus helyett a segítségük érdekel.

Míg sokan már a földön kanalazták az ételt, a bokrosból újabb és újabb csoportok érkeztek.

A rizst és zöldségragut kanalazva a menekültek ellazultak, és gátlások nélkül mesélték, kit hol és mennyire vertek meg a rendőrök. A körben ülő pakisztáni srácok mindegyike kapott gumibotozást, egy algériai fiú, aki a körülmények ellenére is igyekezett fenntartani hibátlan frizuráját, a térdét borító kötést mutatta: az orvosok bekötözték, hogy ne fertőződjön el a seb.

Egy afgán srác, aki a vegyipari egyetemi tanulmányait szeretné folytatni Németországban, szintén a szerb kórház orvosi papírját lobogtatja: a jelentés szerint gumibot és rugdosás okozta sérüléseit. Társa pedig bekötött könyökét mutatta: „Nem tört el, csak megrepedt, amikor ráütöttek.”

A sérülések mellett sokan mutatták összetört telefonjukat: „Miért teszik ezt velünk? Tudhatják, hogy nem vagyunk gazdag emberek, a telefon nekünk nagyon fontos, miért törik össze?” Éppen ezért csinálják, magyaráztam a fiatal pakisztáni fiúnak. Hiszen a rendőrök is tudják, hogy ez a menekültek legfontosabb kommunikációs eszköze.

Egyre többen jönnek

Bár a horvát rendőrség a később elküldött hivatalos kérdésünkre nem ismerte el, hogy ilyen esetek egyáltalán megtörténtek, és a menekültek hazudozásával magyarázta a történeteket, a környéken élők máshogy látják a helyzetet.

A városszéli telep őre egész közelről követi a menekültválságot, mert a kerti csapjához járnak a közeli erődben táborozók vízért. „Nincs velük gond, vizet vesznek, pihennek az árnyékban, aztán elmennek” – foglalta össze a válsággal kapcsolatos véleményét. A helyzet alakulását azonban a csap körüli helyzetből is látja: „Az utóbbi időben egyre többen érkeznek. Néhány hete pedig mondogatják, hogy a horvát rendőrök verik őket.” A történet árnyalta a rendőrségi tagadást, hiszen éppen az őr nincs olyan pozícióban, hogy a menekülteknek érdekük legyen kitalált történetekkel traktálniuk.

De bizonyítottnak látja az állításokat az a két orvosnő is, akik a Medvint önkéntes egészségügyi szervezet tagjaként nyújtanak elsősegélyt a környéken.

„Ma nyolc embert láttunk el verésből származó sérülésekkel. A sebek vélhetően gumibotozástól és rúgásoktól származnak. A menekültek futás közben gyakran elesnek, és az is előfordul, hogy összeverekednek, de ezek nem ilyen jellegű sérüléseket okoznak.”

„Három hete dolgozunk a környéken, heti három alkalommal, és átlagosan heti egy nap van, amikor tömegesen érkeznek ilyen sérülésekkel a menekültek” – mondta az orvos. A menekültekkel régebben kapcsolatot tartó ételosztó önkéntes pedig hozzátette: ez az a nap, amikor az emberek megkísérelnek átjutni a határon.

Magyarország felé túl durva

Amikor a matricákkal teleragasztott kisbuszból elfogyott az étel, és az önkéntesek is elvegyültek a falatozók közt, megkérdeztem az idősebb holland anarchistát, hogy miért nem hallottunk eddig a horvát rendőrök brutalitásáról. „Március–áprilistól jöttek az első hírek a verésekről. Ekkor ugrott meg a környéken a menekültek száma. Ebben az időben kezdték kiüríteni a belgrádi buszpályaudvar melletti barakkokat. A magyar határon pedig megcsinálták a kettős kerítést.”

A nemzetközi önkéntes csapat is a szerb–magyar határon dolgozott, de amikor eltűntek a menekültek, ők is áttelepültek a horvát határhoz. „Valószínűleg a nagyobb nyomás miatt durvultak be a horvátok” – vélte egy másik, könnyű szalmakalapot és fürdőköpenyt viselő aktivista.

Sid környékén egyértelmű volt, hogy a magyar kerítés nem oldotta meg, csak arrébb tolta a problémát. A menekültek elmondásuk szerint ugyanis tovább próbálkoznak.

„Szabadka, Kelebia, Zombor, Nis, Vrane, ezeken a környékeken próbálkoztam – sorolta a marokkói fiú az utóbbi fél évének helyszíneit, miután visszaengedte ingujját a sérüléseire. – Magyarországon legalább hússzor kaptak el, és dobtak vissza. Ott már nem lehet átjutni, túl durva. Itt 25 napja vagyok.”

„Egy hónapja jöttem a magyar határról. Kelebiánál próbáltam átjutni, vonatra kapaszkodva, de elfogtak. Három hónapja jöttem át ide, mert a kerítés miatt lehetetlen átszökni. A horvát határon egyszer már sikerült átjutnom, csak végül Szlovéniánál elkaptak, és visszahoztak ide” – mondta vigyorogva a fiatal egyetemistának tűnő algériai srác.

Szinte mindenkinek van története a magyar határról: „Fél éve vagyok Szerbiában. Próbálkoztam a magyar határon, Kelebiánál, de nem sikerült. Inkább átjöttem Sidhez. Itt pihenünk nap közben, este pedig nekivágunk” – mormogta szinte magának a baseballsapkáját fordítva hordó, de félénk fiú.

Az életveszélyes módszer: vonatok alatt

A történetekből világos lett, hogy esténként tömegek próbálnak átjutni a határon. „Ötvenen kapaszkodtunk fel egy tehervonatra. A rendőrök  a másik oldalon bevilágítanak a kocsik alá: észrevettek minket, összetereltek, és rugdostak, gumibottal vertek mindenkit” – folytatta történetét a cikkünk elején már megszólaló marokkói fiú.

A pakisztániak csoportja is arról beszélt, hogy napközben pihennek, este pedig várják a sínek mentén az alkalmas tehervonatot, amire felkapaszkodhatnak.

Sid környékén a többség ugyanis a vonatos átjutással kísérletezik.

A módszer csak elsőre tűnik kényelmesnek. A mosolygós algériai fiú beszámolójából azonban rémisztő kép rajzolódott ki. „Bemászunk a kocsi alá, és alulról kapaszkodunk fel” – magyarázta a fiú, de én nem értettem. Van ott valami kamra, ahova bebújtok?

„Dehogy. Végig kapaszkodni kell, a lábaddal pedig rá kell kulcsolódni egy rúdra.” És a csomagodat hova teszed? „Csomagot nem lehet vinni. A cuccainkat elrejtjük itt a bokrosban. Ha átjutunk, akkor mindenünk elveszik, anélkül kell folytatni. Ha visszadobnak, akkor viszont megkeressük a csomagunkat.”

Eddig hányszor kaptak el? – kérdeztem, az észak-afrikai fiú pedig a vállát vonogatta. „Sokszor.” Olyankor mindig van verés? „Majdnem mindig.” És akkor mit tervezel most? „Ma este újra megpróbáljuk.” De hát mindig elkapnak, és mindig megvernek. „Repülni lenne jó, akkor könnyen menne.”

A horvát rendőrség válasza kérdésünkre, hogy tudnak-e a határon zajló menekültverésekről

Az ön által szolgáltatott információk alapján nem bizonyítható, hogy az említett esetek valóban megtörténtek. A bizonyításhoz kérjük, hogy küldje el nekünk az eset leírását, hogy hol és mikor történhetett, és a személy adatait, amelyet ugyanakkor mi nem fogunk regisztrálni.
Napi kapcsolatban vagyunk a szerb kollégákkal, tegnap, május 23-án régiós szinten is találkozón vettünk részt, de semmilyen, ön által említett eseményről nem értesültünk.
Köztudott, hogy a migránsok gyakran adnak ellentmondásos vagy hamis információt a sikeres határátlépésük érdekében, miközben a rendőreink akik külföldiekkel dolgoznak, kötelezően figyelembe kell venniük azok alapvető jogait és méltóságát, amely érdekében oktatáson is részt vesznek.  A kényszerítés vagy fizikai erőszak alkalmazását minden esetben kielemzi a belügyminisztérium, annak érdekében, hogy minden a rendőri intézkedés törvényes legyen.