Móric
6 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Líbiában találkozott ISIS-katonákkal a manchesteri robbantó

2017.06.03. 12:25 Módosítva: 2017.06.03. 13:40

A manchesteri Ariana Grande-koncert után 22 embert megölő merénylő áprilisban Líbiába utazott, hogy találkozzon egy ISIS-egységgel, amely európai hírszerzési források szerint a párizsi terrortámadással is kapcsolatba hozható – írja a New York Times.

Salam Abedi, a manchesteri támadó Tripoliban és Sabrathában is járt, ahol Katibat al-Battar al-Libivel, az Iszlám Állam egyik központi figurájától kaphatott utasításokat. Al-Battar korábban Szíriában tevékenykedett, de miután onnan egyre inkább kiszorul a terrorszervezet, több társával együtt áttette a székhelyét Líbiába. A titkosszolgálatok szerint a líbiai osztag (amely főként iraki és afganisztáni veteránokból áll) állhat az Európát ért legsúlyosabb terrortámadások, például a párizsi merényletek mögött is. 

A NYT-nak nyilatkozó nyugalmazott hírszerzőtiszt szerint Abedi hazatérése után is tartotta a kapcsolatot al-Battar csoportjával: eldobható telefonokon keresztül beszéltek, vagy Abedi egy német kapcsolatán keresztül kommunikáltak. Hogy pontosan merre járt, kikkel találkozott a férfi líbiai útja során, azt továbbra is intenzíven vizsgálják az európai hatóságok. 

Az ISIS líbiai ága 2015 óta egyre nagyobb jelentőségre tesz szert, a vezetők tudatosan küldtek vissza embereket Szíriából, hogy segítsenek felépíteni az ottani sejteket. Egy ideje már a Surt nevű kikötőváros a terrorszervezet legfontosabb központja Irakon és Szírián kívül. 

Újabb gyanúsítottat fogtak

Szombaton a manchesteri rendőrség a robbantó újabb tettestársára bukkanhatott, a város Rusholme nevű kerületében ugyanis letartóztattak egy fiatal férfit az esettel összefüggésben – számolt be róla az MTI. 

A férfit azután tartóztatták le, hogy pénteken a rendőrség bejelentette, Rusholme kerültében találtak egy gépkocsit, amely fontos lehet a nyomozás szempontjából. A negyedet kiürítették, a Nissan Micra típusú autót átvizsgálták, majd elvitték a helyszínről. A 24 éves férfi a tizenhetedik őrizetbe vett személy az ügyben, közülük hatot szabadon engedtek kihallgatásuk után.