Összefoglaló

Percről percre Trumpról vall a kirúgott FBI-vezér

A szenátus hírszerzési bizottsága hallgatja meg James Comeyt, az FBI elbocsátott igazgatóját.
Comey azt mondta: Oroszország biztosan és nyilvánvalóan beleavatkozott az amerikai választásokba, de arról nem tud, hogy az eredményt is manipulálták volna.
Egyszer négyszemközt beszélt Trumppal. A beszélgetést úgy értelmezte, hogy az elnök azt várja tőle: függessze fel a Michael Flynn volt nemzetbiztonsági főtanácsadó ellen folyó vizsgálatot.
Donald Trump azt közölte: soha nem mondott olyat, hogy az FBI ejtse Michael Flynn ügyét, és nem kérte Comey hűségét sem.
Ez a poszt a következő Percről percre része:

Trumpról vall a kirúgott FBI-vezér

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A CNN politikai elemzője, Gloria Borger szerint látszik, hogy Comey nem ma kezdte pályáját Washingtonban, rutinosan használta a médiát, és jól tudta, hogy mennek a dolgok a fővárosban.

    Az elemzők úgy látják, Comey egyik legerősebb állítása az volt, hogy Trump szívességet akart kicsikarni belőle az állásáért kapcsolatban a januári vacsorájuk alatt.

    John King tudósító szerint az is érdekes, a szenátorok nem kérdőjelezték meg Comey alapállításait, mint például hogy az elnök a hűségét kérte.

    Fontosnak tartják azt is, hogy a volt FBI-os felszólította az elnököt, hozza nyilvánosságra az állítólagos felvételeket, amikkel Twitteren fenyegetőzött. És ha már Twitter: baromi furcsa volt a három órás meghallgatást úgy végigülni, hogy az elnöktől egyetlen 140 karakteres üzenet sem érkezett:

    Mintha a Twitteres támadásokat az ügyvédje védelmére cserélte volna az elnök.

    Az viszont mindenképp nagy kérdés, hogy Comey miért nem szólt sem az elnöknek, sem másnak ezekről a beszélgetésekről egészen eddig. Ő maga azt mondta, nem volt elég bátor, megzavarta a helyzet, kérdés, hogy a bizottság hisz-e majd neki.

    Az elemzésekkel véget ért a meghallgatás élő közvetítése.

  • A hírszerzési bizottság elnöke és alelnöke lezárta az ülést, bár előtte még helyükre parancsolták az ugráló fotósokat.

  • John McCain mindenáron azt akarja megtudni, hogy ha a Clinton ügyet már lezárták, akkor az orosz vizsgálatot miért nem?

    Aztán véletlenül "Comey elnöknek" nevezte a volt FBI-igazgatót.

  • Comey azt mondta:

    Elméletileg... az volt a gond... ha az orosz ügy és a kampány körüli nyomozások lehetséges átfedésére gondolunk, logikus, hogy... a kampány élén álló ember is benne lehet. Ez nem az én aggályom volt, hanem a kollégáimé.

  • Sarah Huckabee Sanders-t, a Fehér Ház helyettes sajtófőnökét közben zárt ajtók mögött kihallgatják, ahol azt mondta: Fogalma sincs, hogy van-e lehallgatókészülék a Fehér Házban, amivel a Trump által emlegetett felvételek készülhettek.

    Huckabee Sanders viszont állítólag azt is mondta:

    Biztosan állíthatom, hogy az elnök nem hazug.

  • John Cornyn republikánus texasi szenátor rákérdezett, kötelezi-e a törvény az FBI-osokat, hogy jelentsék, ha csalásról vagy más bűncselekményről tudnak? Comey azt mondta, erre nem tud válaszolni.

    Cornyn utána azt mondta:

    Ha meg akarsz akadályozni egy nyomozást, akkor az FBI-igazgató kirúgása jó eszköz erre?

    Comey szerint ennek valóban nincs sok értelme, de persze ő végtelenül elfogult.

  • Paul Ryan elemző szerint a Comey és Trump közti nagyon furcsa beszélgetések oka az, hogy az elnök még nagyon új volt a Fehér Házban, és nem tudta, hogy kell kezelni az FBI függetlenségét.

  • Tom Cotton republikánus arkansasi szenátor csupa olyasmit kérdezett Comeytól, amikre nyilvánosan nem válaszolhat, vagy már nem az ő hatáskörébe tartozik.

    Azt viszont megerősítette, Trump beszélni akart vele a "moslék" Steele-dossziéról, de végül csak annyit mondott, Comey nagyszerűen viszi az ügyet.

  • A CNN megtalálta a Columbia jogi professzorát, akinek Comey állítása szerint kiadta a jegyzeteit, azzal a céllal, hogy juttassa el a médiához.

  • Manchin szenátor megkérdezte, furcsállta-e, hogy Sessions főügyészt is kiküldte Trump az Ovális Irodából, mikor beszélni akart vele. Comey igennel válaszolt.

    Aztán viszont kiderült, hogy Sessions és Comey beszéltek az elnökkel folytatott privát beszélgetéséről, Comey viszont

    nem hozta fel a főügyésznek, hogy úgy érezte, a Flynn-nyomozás elengedésére is megkérte az elnök.

    Manchin kérdése alapján ez akár az igazságszolgáltatás akadályozásának is tekinthető, ami bűncselekménynek számít.

     

  • Trumpnak azt üzente: bizonyára tudja, hogy felvette-e a beszélgetéseiket vagy sem, és ha tényleg vannak felvételek, semmi gond. Adja ki őket, neki nincs vele problémája.

    Arra nem tudott válaszolni, hogy Hillary Clinton elnöksége alatt is kirúgták volna, nem tartotta kizártnak.

    Comey szerint itt volt már az ideje egy ilyen meghallgatásnak, ahol a meghallgatott nyíltan válaszol a kérdésekre, hogy a gyerekek is lássák, ez egy normális ország.

  • - kérdezte Comeytól Joe Manchin szenátor.

    A volt FBI-igazgató vehemensen ismételgette: ez egy veszélyes, komoly és fenyegető probléma. Egy külföldi állam próbálja kiberháborús eszközökkel elérni, hogy az amerikaiak mit gondoljanak, hogy szavazzanak, hogy éljenek. 

  • Comey szerint jogilag az elnök elrendelheti, hogy valaki ellen follyon vagy éppen álljon le a nyomozás. Ha közvetlen rendeletet akarna hozni, könnyen megtehetné.

    A republikánus Lankford szerint Trump Twitteren többször is kinyilvánította, nem örül a Flynn elleni nyomozásnak.

    Comey szerint viszont egyáltalán nem ugyanaz, hogy valaki Twitteren, nyilvánosan fejezi ki az ellenérzéseit, mint mikor valaki az FBI igazgatójának, a nyomozás folytatójának mondja, "remélem, el tudod ezt engedni". A testületnek azt mondta, megfagyott benne a vér a mondat üzenetétől.

  • James Lankford republikánus oklahomai szenátor kifejezte reményét, hogy Comey hamarosan kikerül az őt terhelő hatalmas nyomás alól.

    Lankford ezután felkérte Comeyt, hogy a médiához eljuttatott írott dokumentumait, jegyzeteit és jegyzőkönyveit mind kérje el a Columbián tanító barátjától, és szolgáltassa be a nyomozást végző testületnek.

  • A meghallgatáson elhangzott, nagyon fontos az orosz hekkerek elleni fellépés, ugyanis talán most a republikánus párt malmára hajtották a vizet, de erre nem lehet a jövőben is számolni. Comey és Angus King, független mainei szenátor egyetértettek: Putyin se nem demokrata, se nem republikánus, Putyin opportunista.

  • Egy Columbia jogi karán tanító barátját kérte meg, hogy adja tovább a médiának az információt. Nagyon fontosnak tartotta, hogy az Ovális Irodában elhangzott beszélgetés, mikor Trump megkérte, hogy ejtse a Flynn-nyomozást, nyilvánosságra kikerüljön, de nem merte maga a sajtó kezébe adni, mert, mint mondta,

    Akkorra az egész sajtó a házam előtt tolongott, a feleségemmel el akartuk hagyni a várost. Odaadni ezt az anyagot az újságíróknak, közvetlenül az én kezemből olyan lett volna, mintha éhes sirályokat akartam volna megetetni.

    A rebuplikánus szenátor leszidta Comeyt, hogy nem vállalta a felelősséget azért, hogy ki kapja az anyagot a médiában.

  • A Kremlt nem foglalkoztatja különösebben James Comey szenátusi meghallgatása, sokkal érdekesebb számára a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozója, jelentette ki csütörtökön Asztanában Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Peszkov azt mondta: mindennaposak az Oroszország, és egyre gyakoribbak az orosz elnöki weboldal ellen az USA területéről indított hackertámadások.

    Én az Egyesült Államok területéről beszélek. Nem akarnám azzal a kijelentéssel megnevettetni a publikumot, hogy e mögött a hivatalos Washington áll. Mert az, hogy ha egy ország területéről hackertámadást hajtanak vége, nem jelentheti a hivatalos kormány abban való részességét.

  • Heinrich belekérdezett: ha a találkozókon többször is kettesben voltak, akkor mégis miért kellene Comeynak hinnie az amerikaiaknak? Két férfi becsszava közül kellene választani?

    Comey szerint fontos, hogy a jegyzetének egészét olvassák, ne csak az idézeteket. Például szerinte az ő szavahihetőségét támasztja alá, hogy Trump mindenkit kiküldött az Ovális Irodából, mielőtt megkérte volna a Flynn-ügy ejtésére. Comey szerint neki, mint nyomozónak ez egy fontos részlet volna.

    Heinrich megpróbált belekötni, hogy a bizalmas találkozókat vajon megfelelően titkosítva rögzítette-e ez FBI ügynök, aki biztosította: erősen védett készüléken jegyzetelt.

  • Az új-mexikói Martin Heinrich kérdésére Comey elmondta: sosem beszéltek az orosz támadásokról, de a volt FBI-igazgató nem erősítette meg és nem is cáfolta, hogy az elnököt foglalkoztatja-e a dolog.

    Közben újra megerősítette: ez nem egy hajszálon múló kérdés, Oroszország biztosan és nyilvánvalóan beleavatkozott az amerikai választásokba.

  • - kérdezte Comeytól Susan Collins, republikánus politikus Mainből.

    Comey azt mondta, azért erősítette ezt meg az elnöknek (háromszor is), hogy ne lógjon fölötte valamiféle gyanú. Nem akarta, hogy Trump úgy érezze, a Nyomozóiroda fenyegetést jelent rá nézve.

  • Comey visszadobta a Jeff Sessions főügyésszel kapcsolatos kérdést, mert, mint mondja, ha nyilvánosság előtt válaszolna

    Sessions jelenléte a jelenleg is folyó orosz vizsgálatban problémássá válna.

  • Ron Wyden oregoni szenátor kérdésére Comey elmondta: tényleg az volt az érzése, hogy Trump valamilyen szívességet próbált kipréselni belőle, de nem merészkedne addig, hogy azt mondja, az elnök az orosz vizsgálattal kapcsolatban akart tőle valamit.

  • Kiderült, Trump tényleg csak egyszer kérte Comeyt, hogy engedje el a Flynn-nyomozást. Felmerült az FBI-t tegnapig átmenetileg igazgató Andrew McCabe neve is, akivel szemben Trump "kemény volt" a kampány alatt.

    A republikánus Rubio összeszedte:

    Az elnök három dolgot akart Comeytól: legyen hűséges, ejtse a Flynn-nyomozást, és mondja el az amerikaiaknak, hogy nem folyik vizsgálat Trump ellen.

    Comey azt mondta, ez így igaz. 

    Erre Rubio rámutatott:

    Az egyetlen a listáról, amit nem hoztak nyilvánosságra: hogy Trump ellen nem folyik nyomozás.
  • De furcsa módon nem az elnöktől, hanem a fiától. 

    Ifjabb Donald Trump azt írja: "Remélni és elrendelni két nagyon különböző dolog, azt hinné az ember, hogy egy Comeyhoz hasonló fickó ezt tudja. #hagyjukmár"

  • Comey legmegkérdőjelezhetőbb húzása az volt, hogy Trump mondatára ("Remélem, el tudod ezt engedni. Flynn egy jó srác") azt válaszolta, kitérőképpen: "Valóban jó srác."

    A kérdés az: Miért nem szólt az elnöknek, hogy a helyzet, amibe hozza, vállalhatatlan?

    Comeynak erre nincs válasza. Azzal védekezik, hogy zavarba jött, megilletődött, nem tudott megfelelően reagálni. 

    Azt mondta, reméli, tényleg léteznek és elő is kerülnek a Trump által meglebegtetett felvételek. Trump korábban azt írta, Comeynak jobb lesz abban reménykednie, hogy ezek nem kerülnek elő.

  • Dianne Feinstein kaliforniai szenátor rákérdezett, Comey szerint miért rúgták ki. A menesztett FBI-igazgató azt válaszolta, el kell hinnie, amit az elnök mondott, az orosz nyomozás miatt rúgták ki, de nem érzi magát biztosnak benne, hogy ez volt a valódi ok.

    Feinstein nem értette, Comey miért nem törte meg a rettentően kényelmetlen és veszélyes helyzetet, mikor ő és Trump egyedül voltak a Fehér Ház elnöki irodájában, az Ovális Irodában, és megkérte, engedje el a Michael Flynn elleni nyomozást.

    Comey azt mondta:

    Nem tudom. Beleszédültem az épp lezajlott beszélgetésbe. A fejemben forgattam a szavakat.
  • A Guardian beszámol a gyorsreagálású demokraták "Trump igenis hazudott" című friss közleményéről, amelyben sorra veszik az ellentmondásokat Comey és Trump nyilatkozatai között.

    Eszerint Trump hazudott, amikor

    • tagadta, hogy Comey-t kérte a Flynn elleni nyomozás leállítását. 
    • tagadta, hogy lojalitást kért Comey-tól
    • azt állította, hogy Comey kért vacsorát, mert meg akarta tartani az állását

    Sean Spicer szóvivő és Sara Sanders helyettes is hazudott, amikor tagadták, hogy Trump lojalitást kért Comey-tól.

  • A Reuters belső értesülése szerint Trump cáfolja Comey két állítását is:

    • Trump szerint nem mondott olyat, hogy az FBI ejtse Michael Flynn ügyét,
    • és nem kérte Comey hűségét sem.

    Közben Comey meghallgatásán is a lojalitásról van szó, Trump szó szerint azt mondta:

    I hope you can let this go. Remélem, el tudod ezt engedni.

    James Risch idahoi szenátor rámutatott, az elnök nem parancsolta meg vagy rendelte el, hogy Comey legyen lojális hozzá, és szerinte furcsa lenne valakit azért megvádolni, mert óhajt fejez ki.

    Comey azt mondta, ez teljesen igaz, szó szerint ez történt, az elnök szavait ő iránymutatásnak érezte.

  • Januári vacsorájukon Comey úgy érezte, az elnök azért feszegette annyit a lojalitás kérdését, mert profitálni akart belőle, hogy megtartotta az állásában.

    Mivel háromszor is elmondta neki korábban, mennyire jónak tartja a munkájában, Comey úgy érezte, valamilyen szívességet várnak tőle az állásért cserébe.

  • Az alelnök Mark Warner kérdése Comeyhoz egyszerű volt:

    miért érezte úgy, hogy dokumentálnia kell a találkozásait az elnökkel?

    A volt FBI-igazgató azt válaszolta, három okból írta le mind a kilenc találkozójukat magának:

    1. A körülmények miatt, mivel egyedül volt a megválasztott elnökkel,
    2. A téma miatt, 
    3. És azért, mert "őszintén aggódott, hogy Trump hazudhat a találkozóról"

    Comey egyébként Obamával kétszer találkozott, ezeket nem jegyezte le, előtte pedig George W. Bush elnökkel is találkozott, ekkor sem készített jegyzőkönyvet - nem érezte úgy, hogy a fenti három körülmény miatt oka lett volna rá.