Diána
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

ENSZ: A dzsihadisták több száz menekülő civilt öltek meg Moszulban

2017.06.08. 12:08

Az Iszlám Állam fegyveresei legalább 231, Nyugat-Moszulból menekülő civilt, köztük gyerekeket gyilkoltak meg május 26. óta - közölte csütörtökön az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága hitelt érdemlő jelentésekre hivatkozva, írja az MTI.

A szervezet közleménye szerint egyedül a múlt héten, három nap leforgása alatt 204 civilt öltek meg as-Sifa környékén. A jelentések szerint az Iszlám Állam 27 embert végzett ki május 26-án, köztük 14 nőt és 5 gyereket.

"Családjukkal együtt menekülő gyerekeket lőttek agyon - nincsenek elég erős szavak ilyen megvetendő tettek elítélésére" - idézte a közlemény Zeid Raad al-Husszein emberi jogi főbiztost.

Zeid sürgette az iraki kormányt, hogy vonja felelősségre a különféle erőszakcselekmények elkövetőit, akkor is, ha azok éppen a hadsereg tagjai.

A genfi székhelyű főbiztosság arról is beszámolt, hogy május 31-én körülbelül 50-80 ember halt meg egy légicsapásban a nyugat-moszuli Zandzsili városnegyedben. Azt nem közölte, hogy ki hajtotta végre a bombázást.

Az iraki rendőrség múlt héten közölte, hogy legalább hét civil vesztette életét az Iszlám Állam tüzérségi támadásaiban Zandzsiliben. Egy fiatal férfi pedig azt állította, hogy légicsapás ért egy 200-250 fős, vízhordó civil csoportot, mert egy dzsihadista rejtőzött közöttük. A támadásban maga is megsebesült.

"A civilek meggyilkolása, illetve az ellenségeskedésekben közvetlenül részt nem vevő civilek elleni szándékos támadás elrendelése háborús bűncselekménynek számít" - figyelmeztetett a főbiztosság.

Zeid arra kérte az iraki erőket és a nemzetközi koalíciót, hogy műveleteik során tartsák tiszteletben a vonatkozó nemzetközi egyezményeket, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy megóvják a polgári lakosság életét.

Az iraki erők januárban visszafoglalták Kelet-Moszult a dzsihadistáktól, majd folytatták az előrenyomulást a Tigris folyó nyugati partján. A kormányerők május 27-én erőteljes offenzívát indítottak, hogy megszerezzék a nyugati városrész Iszlám Állam kezén maradt negyedeit, ahol mintegy 200 ezren élnek ostromzár alatt.

Az Iszlám Állam az elmúlt időszakban jelentős területeket vesztett Irakban és Szíriában. A Washington vezette nemzetközi koalíció támogatását élvező szíriai erők a héten megindították a dzsihadisták szíriai fellegvárának számító Rakka ostromát.