Macron kiválóan végzi a dolgát, de én megyek

2017.06.21. 18:59

Az újjáalakuló francia kormányból távozó Francois Bayrou, a Demokrata Mozgalom (Modem) vezetője bejelentette, hogy továbbra is segíti és támogatja az államfőt, aki szerinte kiválóan tölti be tisztségét, írja az MTI.

Szüksége van egy széles többségre, ahol a pluralizmus nem üres szó. Ennek a többségnek két pillére van és ez nem véletlen. Mind a két pillérnek részt kell vennie a politikai munkában

– mondta Francois Bayrou néhány órával azután, hogy jelezte, kilép a kormányból, amelyben eddig igazságügyi miniszter volt.

„A köztársasági elnök mellett maradok, segíteni és támogatni őt, hűen ahhoz a politikai és személyes egyezséghez, amelyhez ragaszkodom. Azért hoztam meg ezt a döntést, hogy őt szolgáljam” – tette hozzá.

A Modem ellen június 9-én ügyészi vizsgálat indult állítólagos európai parlamenti fiktív asszisztensi állások ügyében. Ezért Bayrou-val együtt távozik a kormányból a párt alelnöke, Marielle de Sarnez Európa-ügyi miniszter is, aki a Modem nemzetgyűlési frakcióvezetője lesz, valamint Sylvie Goulard védelmi miniszter, aki szintén a centrista párt tagja.

A Modem politikusai nyilvánvalóan Emmanuel Macron államfő nyomására távoznak, miután jelenlétük kínossá vált a közélet megtisztítását céljául kitűző kormánynak. Ugyanakkor az államfő nem akarta belső ellenzékké tenni a politikailag kínossá vált partnert, akinek sokat köszönhet az elnökválasztási kampányban nyújtott támogatásért.

A Modemnek negyvenkét képviselője van az új nemzetgyűlésben és támogatni fogja a kormányt. Az elnök Köztársaság lendületben (LREM) nevű pártjának egyébként 302 képviselővel a Modem nélkül is kényelmes többsége lett a törvényhozásban a vasárnap befejeződött választások után.



  • Hírek
  • Személyi kölcsön