Koronavírus adatok

2021. dec. 07.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ambrus
-3 °C
3 °C

Helmut Kohl özvegye Orbánt akarta Merkel helyett

2017.06.21. 16:49

Helmut Kohl korábbi német kancellár özvegye nem akarta, hogy Angela Merkel vagy bármely másik német politikus beszédet mondjon férje gyászszertartásán, írja a Politico.eu. Ellenben Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek örült volna.

Helmut Kohl múlthéten hunyt el 87 évesen. Ő kap először a történelemben európai temetést, özvegye pedig azt szerette volna, hogy német politikusok ne vegyenek részt rajta. Bizalmasai azonban figyelmeztették, hogy ebből könnyen botrány lehet, így végül lemondott erről az óhajáról.

Macron és Clinton is mond majd beszédet

Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Donald Tusk, az Európai tanács elnöke, valamint Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia államfő és Bill Clinton volt amerikai elnök mond majd beszédet Kohl búcsúztatásán július 1-jén az EP strasbourgi székházában, jelentették be szerdán Berlinben.

Az európai gyászszertartás után a koporsót a szövetségi rendőrség egy helikopterével Ludwigshafenbe - Helmut Kohl szülővárosába, lakóhelyére - szállítják, az uniós zászlót pedig német lobogóra cserélik, írja az MTI. Kohlt ezután Speyerbe szállítják, a katolikus székesegyházba, ahol késő délután halotti misét mutatnak be a tiszteletére. Ezután a dóm előtti téren katonai búcsúceremóniát tart a Bundeswehr - a német hadsereg - díszegysége, majd Speyerben végső nyugalomra helyezik a korábbi kancellárt.