Leszbikus, de nem liberális: ő a német menekültgyűlölők vezetője
További Külföld cikkek
- Egy húszfős csoport verte meg az ismert youtubert
- Az EU megegyezett a Navalnij meggyilkolásáért felelős emberek szankcionálásában
- Volt orosz szóvivő: Vlagyimir Putyin korunk Churchillje
- Egy ukrán katona beismerte: olyan sok a halottjuk, hogy a holttesteket sem tudják összegyűjteni
- Nem indulhat a horvát államfő a miniszterelnöki székért az áprilisi választásokon
A menekültválsággal megerősödött, muszlim- és bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak nevű párt a saját szemszögéből nézve igazi sikertörténet. A 2015-ös menekültválsággal az akkor még csak két éve létező párt szabályosan berobbant a német közéletbe. A közvélemény-kutatók tavaly szeptemberben már a harmadik legerősebb pártnak mérték őket 16 százalékkal.
Tavaly többször is bőven 10 százalék fölötti országos támogatottságuk volt, ebben az évben azonban tendenciaszerűen csökkent a népszerűségük. Alig valamivel több mint három hónappal a német Bundestag-választások előtt az AfD-t tartósan csak 8-9 százalékra teszik.
Az idén nem ment túl jól a szekér nekik a német a tartományi választásokon sem. Míg 2016-ban a muszlim- és idegenellenes szólamokra fogékony keleti tartományokban, Szász-Anhaltban és Mecklenburg-Elő-Pomerániában még 24, illetve 22 százalékos eredményt értek el, idén a Saar-vidéken csak 6,2 százalékot, Schleswig-Holsteinben 5,5 százalékot, a kis Bundestag-választásnak is nevezett Észak-Rajna–Vesztfáliában pedig 7,6 százalékot.
Ez a gyengülés annak is köszönhető, hogy az AfD provokatív fellépése felébresztette a történelmi pártokat. Tavalyi két számjegyű támogatottsági adataik komoly kihívást jelentettek a kereszténydemokratáknak (CDU) és a szocdemeknek (SPD), amelyek különböző lépésekkel igyekeztek kifogni a szelet az AfD vitorlájából, és visszacsalogatni az elbizonytalanodott szavazókat.
A márciusban nagy hajrába kezdő, majd lendületét hamar elvesztő Martin Schulz szociáldemokrata elnök szabályos populista szólamokkal próbálta megfogni a „dolgos, egyszerű embereket”. Angela Merkel kereszténydemokratái a menekültpolitika szigorításával igyekeztek megnyugtatni a választókat: erősítik a német rendőrséget és hírszerzést, felgyorsítanák az elutasított menedékkérők kitoloncolását, és kemény büntetőintézkedéseket vezetnek be a terroristagyanús személyekre.
Pedig most az AfD-n van Európa és a világ populistáinak és euroszkeptikusainak szeme. A brexit és Trump győzelme után várt „forradalom” ugyanis eddig finoman szólva nem söpört végig Európán:
- A brit UKIP nem sokat profitált a brexitből, Nigel Farage lemondása után szétesőfélben a párt.
- Tavaly decemberben az EU-barát Zöldek legyőzték a szélsőjobboldali FPÖ jelöltjét az osztrák elnökválasztáson.
- Márciusban az iszlám- és EU-ellenes Geert Wilders Néppártja kikapott a kormányzó liberális-jobbközép VVD-től.
- Áprilisban nagyot botlottak az euroszkeptikus Finnek a helyhatósági választásokon.
- A centrista Emmanuel Macron májusban legyőzte a szélsőjobboldali Marine Le Pent a francia elnökválasztáson, és a Nemzeti Front júniusban mindössze 8 képviselői helyet tudott szerezni az 577 fős francia nemzetgyűlésben.
Útelágazódáshoz érkeztek
A pártot 2013-ban nagyrészt Angela Merkel eurómentő csomagját ellenző egykori CDU-s képviselők alapították. Az addig elsősorban a gazdasági liberalizmust hirdető párt irányvonalában 2015-ben jelentős fordulat következett be: a nacionalista hangok mellett elsősorban a muszlim- és bevándorlásellenesség kerekedett felül. A párt sikeresen karolta fel a bizonytalanokat és a történelmi pártokból, elsősorban a CDU-ból kiábrándult szavazókat. Merkel ugyanis a nagykoalícióban kormányzó kereszténydemokrata pártot centrista irányba mozdította el, amivel ugyan a koalíciós társ szociáldemokratáktól elszívta a levegőt, a kancellár liberalizmusa és nyitott menekültpolitikája azonban sokakat eltávolított a párttól.
Az AfD azóta 13 tartományi parlamentben szerzett képviseletet, a sikerrel együtt azonban a belső feszültségek is nőttek. Ez az idei áprilisi kongresszuson csúcsosodott ki. A kétnapos kölni tanácskozás már a szeptember 24-i Bundestag-választásokra való felkészülés jegyében telt. Itt a párt társelnöke, Frauke Petry azt akarta elfogadtatni a tagsággal, hogy az AfD mérséklődjön, szélesebb rétegek számára váljon szalonképessé, és alkosson egy olyan reálpolitikai alapon álló programot, amelynek köszönhetően a többi párt is komolyan veszi, és akár hajlandó lesz választási szövetséget és koalíciót kötni vele. A társelnök javaslatát azonban napirendre sem vették a küldöttek. Petry később azt mondta: a tagság ezzel súlyos hibát követett el, mert egyértelmű program nélkül nem lesz arculata a pártnak, sokan elfordulnak tőle a szélsőséges hangok miatt.
Ék a párt testében
Nem mintha a párt vezetése és maga Frauke Petry nem képviselt volna eddig szélsőséges hangokat. Ő is felvetette 2016-ban, hogy a német határon adjanak ki tűzparancsot a menekültekre. A párt alelnöke, az Orbán Viktorral kedélyesen fényképezkedő Beatrix von Storch a nőkre és gyerekekre is lövetett volna, de később visszakozott: csak a felnőttekre adott volna ki tűzparancsot. Ugyanő kikelt a szerinte a televíziókban uralkodó meleglobbi ellen, Alexander Gauland, a párt társelnöke pedig megfontolásra ajánlotta ismét Bismarck híres mondatát, miszerint az idők nagy kérdéseit nem szónoklatokkal, hanem vassal és vérrel döntik el.
Egyre jobban látható azonban az a törésvonal, ami most az AfD-t emészti, és amin nemrég a Jobbik is keresztülment. A párt tömegbázisát az iszlámellenességet és erős szélsőjobboldali irányzatot képviselő Pegida mozgalom adta az utcai tüntetéseken. Az ezt felkaroló AfD innen merítette támogatottságát, amit valószínűleg mostanra ki is maxolt. Ha tovább akarnak növekedni, érvelt Petry, ezeket a szélsőséges hangokat mérsékelni kell.
Ennek érdekében ki akarta záratni a pártból az AfD egyik legismertebb, de leginkább szélsőséges megnyilvánulásairól ismert szónokát, Björn Höcke thüringiai tartományi elnököt. Höcke már a múltban is többször provokálta a német közvéleményt a terjeszkedő afrikai embertípus és az életunt, elterpeszkedő európaiak találkozásáról, a zsidó és a keresztény kultúra összeegyeztethetetlenségéről szóló kijelentéseivel. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor idén januárban a berlini holokauszt-emlékműről azt mondta: nincs még egy olyan nép a németen kívül, ami a fővárosa kellős közepére egy szégyenemlékművet emel (később azzal magyarázkodott, hogy a szégyent a holokausztra értette, és nem az emlékműre.)
Petry hiába akarta kizáratni, Höcke mellett kiállt az AfD radikális szárnyának legtekintélyesebbje, Alexander Gauland társelnök. Petry kizáratási eljárást indított egy másik tag, a szászországi Jens Maier ellen is, aki méltatta a szerinte „Németországért egyedül kiálló" neonáci NPD-t, a 77 embert meggyilkoló Anders Behring Breivik tettét pedig azzal mentegette, hogy a norvég ámokfutó a bevándorlás miatti elkeseredésében lett tömeggyilkos. A pártelnök efféle kizáratási próbálkozásait egyre élesebben ellenzik az erős és a szélsőségek iránt jóval fogékonyabb keleti tartományok pártszervezetei, amelyek most már egyenesen a pártelnök megbuktatására törekednek.
Két jelölt, két világ
Ilyen előzmények mellett az április kölni kongresszuson Frauke Petry egy másik ügyben is vereséget szenvedett. Mivel érezte, hogy nem lesz meg a megfelelő támogatottsága, és éppen most született meg ötödik gyermeke, nem is indult a párt listavezető helyéért. Azt akarta elérni, hogy a Bundestag-választásra egy csapatot jelöljenek listavezetőnek, de a küldöttek ezt sem fogadták el. A kongresszus végül olyan döntést hozott, ami a lehető legjobban szimbolizálja a párt mostani megosztottságát. Két csúcsjelöltet választottak:
- A szélsőséges Björn Höckét védelmébe vevő, Petry párton belüli ellenfelének számító Alexander Gaulandot. A 76 éves veterán politikus Nyugat-Németországban nőtt fel, korábban a CDU tagja volt, a nyolcvanas években Hessenben tartományi államtitkár, és dolgozott a bonni környezetvédelmi minisztériumban is. 2013-ban egyik alapítója volt az AfD létrejöttét megelőző Választási Alternatíva 2013-nak, majd a párt országosan ismert szóvivője lett, képviselőként bejutott a brandenburgi tartományi parlamentbe. Ő a párt nemzeti radikális szárnyának vezetője. Az ő nevéhez kötődik a német populista párt furcsa oroszbarátságát magalapozó külpolitikai stratégia kidolgozása is.
- Az új seprű jól seper elvén Alice Weidelt, aki sem a pártban, sem a nyilvánosságban nem futott be nagy karriert. Ő szintén az egykori Nyugat-Németországban, Észak-Rajna–Vesztfáliában nőtt fel. A 38 éves közgazdász korábban Frankfurtban dogozott a Goldman Sachs tanácsadó cégnél, az Allianz Global Investors Europe-nál, majd startupok tanácsadója lett. Évekig Kínában élt, doktori disszertációját is a kínai nyugdíjrendszer jövőjéről írta summa cum laude minősítéssel. 2013-ban lépett be a baden-württembergi AfD-be, amelynek 2015-ben elnökévé választották. Részt vett a párt országos programjának kidolgozásában. Gazdasági kérdésekben liberális, más tekintetben egyáltalán nem. Vállaltan leszbikus. Barátnője egy svájci film- és tévéproducer, akivel közösen nevelnek egy gyermeket.
Listavezetővé választása után Gauland meg is mutatta mindazt, amit Petry épp ki akart szűrni az AfD-ből. Nagyívű beszédet tartott „az anyáinktól és apáinktól örökölt szülőföld visszaszerzéséről”, a német identitás megőrzéséről, a német büszkeségről, és mindenféle együttműködést kizárt a német történelmi pártokkal.
Weidel épp az ellenkező húrokat pengette. Nagy derültséget keltve gratulált ironizálva a párt híveinek bátorságáért, mert bizony a német sajtó tudósításait figyelve ő nem merne bízni egy ilyen szélsőjobboldali, homofób, szexista és múltba forduló pártban, amilyennek őket leírják. Miután a párt kölni kongresszusának első napján tízezrek tüntettek Köln belvárosában a párt ellen, Weidel azért is bátornak nevezte a megjelenteket, mert bejöttek az oroszlán barlangjába, és ”bizonyára mindenki észrevette, hogy már mindannyian felvettük a barna ingüket, és hamarosan masírozunk egyet a piactéren”.
Leszbikusként egy homofób párt élén
Sehol semmi különös nem lenne egy leszbikus politikus csúcsjelöltté választásában, főleg nem Németországban, de az AfD részéről ez igencsak érdekes választás. Bár az AfD-nek is van homoszexuális tagozata, a párt több politikusa nyíltan az azonos neműek házassága ellen lépett fel, és a párt programja is a hagyományos családmodellhez való visszatérést képviseli.
Korábban Frauke Petry is bírálta a televízióban a homoszexualitás népszerűsítését. Azt mondta, azokat az együttélési formákat szeretnék ösztönözni, amelyből gyermekek születnek. Az AfD szász-anhalti tartományi elnöke korábban börtönbe záratta volna a homoszexuálisokat, a már idézett Björn Höcke pedig a társadalmi nemek elméletét (gender-mainstreaming) szellemi fogyatékosságnak minősítette, és élesen kikelt az iskolákban indított felvilágosító programok ellen, amelyek szerinte a szexualitás „normálistól eltérő válfajait” is reklámozzák.
A német sajtó arra figyelmeztet: senkit se tévesszen meg az AfD nadrágkosztümöt hordó, modern és világpolgár kinézetű listavezetőnője. Weidel csak liberálisnak látszik. Ezt ő maga is megerősítette első sajtótájékoztatóján. Itt azt mondta: gazdasági kérdésekben liberális, társadalmi kérdésekben viszont konzervatív, a liberalizmust meghagyja a német szabaddemokratáknak (FDP).
Weidel gyorsan túllépett azon is, hogy korábban ő is támogatta a radikális Björn Höcke kizárását a pártból. Most már azt mondta: ő és Höcke ugyanannak a pártnak a két része, és jól tudnak majd együtt dolgozni. Weidel listavezetővé tétele persze politikai fogás is. A szerepe egyértelműen az, hogy bizonyítsa: ez egy nyitott párt.
A bíróság szerint lehet „náci kurvának” nevezni
Alice Weidelt a német NDR Extra 3 című szatirikus adásában a műsorvezető „náci kurvának” nevezte, miután az AfD listavezetője azt is mondta: a politikai korrektség a történelem szemétdombjára való. Christian Ehring ezt fordította meg a műsorban: „Értettem! (Jawohl!) Elég legyen a politikai korrektségből, hadd legyünk végre mind inkorrektek. Igaza van ennek a náci kurvának. Ez elég inkorrekt volt?" Weidel beperelte a műsorvezetőt, de a bíróság úgy döntött: ez egy szatirikus műsorban hangzott el, a véleményszabadság mindennél előbbre való, Alice Weidelnek pedig mint közszereplőnek tűrnie kell a kiélezett kritikát. Az ítélet nem jogerős.
Milyen is ez a párt?
Csakhogy egyelőre épp azt nehéz körülhatárolni, milyen is ez a párt. Petry nem véletlenül mondta azt a nem túl sikeres észak-rajna–vesztfáliai választások után, hogy szeretnék minél több választóval megismertetni, mi az AfD és mi nem az. Az AfD-re kezdettől fogva a bevándorlásellenes, muszlimellenes, nacionalista, antiszemita, rasszista, szélsőjobboldali, sőt neonáci címkét ragasztották. Bőven voltak ezt alátámasztó nyilatkozataik, de a pártot ma német és külföldi politológusok is leginkább jobboldali populistának sorolják be.
Megnyilvánulásaik szándékosan provokatívak voltak, mert harcot hirdettek a szerintük üres politikai korrektség ellen. Ennek jegyében olyan, a német társadalomban tabunak számító témákat vettek elő, mint a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények, a német nemzeti büszkeség, a német értékek és identitás védelmezése a multikultival szemben. A populizmus jegyében kezdettől a régi rend és jólét visszaállítását is ígérték a német egység főként Kelet-Németországban élő veszteseinek. A leszakadók számára egyszerű magyarázattal szolgálnak a nehézségekre: a látszólagos ellenséget a bevándorlókban, a német politikai elitben, a liberalizmusban, az Európai Unióban vagy éppen a genderizmusban találják meg.
Már tavaly elfogadott programjuk is a populizmus magasiskolája volt, szabadon vegyítették benne a liberális gazdaságpolitika elemeit, az egyéni szabadságjogok védelmét, a drogliberalizációt, az antifeminizmust vagy a kemény rendpártiságot. Ezek keverednek az áprilisban elfogadott választási programban is, amelybe igyekeztek minden jól hangzó ígéretet belesűríteni:
- a német határok védelme, videómegfigyelés és kerítés építése;
- dönthessen a bevándorlásról az ország, csak olyan kvalifikált munkaerőt engedjenek be, amelyre szüksége van a német gazdaságnak;
- csak azt kaphasson menedékjogot, aki hitelt érdemlően bizonyította személyazonosságát, az elutasított menedékkérők toloncolják ki származási országukba;
- vonják meg a német állampolgárságot azoktól a bevándorlóktól, akik súlyos bűncselekményt követnek el, kapcsolatban állnak terroristákkal vagy a szervezettel bűnözéssel (mindez élesen szembemegy a német alkotmánnyal, amely épp Hitler öröksége miatt tiltja a német állampolgárság megvonását bárkitől);
- tiltsák be a minareteket és a müezzint Németországban, mert ezek iszlám uralkodási szimbólumok és a vallási imperializmus megnyilvánulásai;
- tiltsák be az arcot teljesen elfedő burka és nikáb nyilvános viselését, francia mintára a közhivatalt viselő tanárok, orvosok, hivatalnokok ne viseljenek fejkendőt;
- a menekülteket tárt karokkal fogadó német Willkommenskultur helyett legyen „Willkommenskultur a családban születő gyerekeknek”, erősítsék az elvált apák jogait, nehezítsék meg az abortuszt, szüntessék meg a genderkutatások állami támogatását, és fejezzék be a homoszexualitás és a transzneműség „propagálását” az iskolai felvilágosító programokban;
- az internet szabadságát legfeljebb a bűncselekmények üldözése érdekében lehessen korlátozni, semmilyen cenzúra nem fogadható el;
- könnyítsék meg a törvénytisztelő állampolgárok legális fegyverviselését;
- vezessék be újra az általános hadkötelezettséget;
- az EU-t legfeljebb gazdasági közösségként fogadják el, a szuverenitás jegyében kilépnének az eurózónából, és adott esetben az EU-ból való kilépésről is népszavazást tartanának;
- a közvetlen demokrácia erősítése érdekében svájci mintára a lehető legtöbb kérdésben tartsanak népszavazást;
- az elitelleneség jegyében csökkentenék a pártfinanszírozást, korlátoznák a képviselők és a kancellár újraválaszthatóságát, szűkítenék a lobbicsoportok erejét;
- megvédenék a készpénzhasználatot mint alapvető polgári szabadságjogot, hogy a bankoknak és az államnak ne legyen minden hétköznapi tranzakcióra rálátása.
Weidel a programot szónoki fordulatokra leegyszerűsítve azt üzente a választóknak: akkor válasszák az AfD-t, ha nem akarnak még több bevándorlót, akik megterhelik a német szociális rendszert, ha a Brüsszel által irányított EU helyett szuverén Németországot akarnak, amely barátságban van a többi európai országgal, ha nem akarnak büntetőadókat megtakarításaikra, ha nem akarják, hogy Németországban egy keresztény ünnepet csak gépfegyverrel felfegyverzett katonákkal lehessen megünnepelni. Szóval igaz lenne, hogy Weidellel az AfD mérsékelt párttá vált? A válasz egyértelműen nem. Megtévesztő ez a mérsékletesség, ami csak keményvonalas párttársához, Alexander Gaulandhoz hasonlítva tűnhet annak.
Borítókép: Alice Weidel, az AfD 2017-es kongresszusán Kölnben. Fotó: Odd Andersen / AFP.