Vilhelmina
5 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

53 éves vérontás ért véget Kolumbiában

2017.06.27. 22:57

Lényegében lezártnak tekinthető a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű gerillaszervezet lefegyverzése a fegyverek beszolgáltatását felügyelő kolumbiai ENSZ-misszió vezetője, Jean Arnault szerint, ezzel 53 éves, 260 ezer ember életét követelő vérontás ért véget az országban.

A FARC és a kolumbiai kormány tavaly novemberben kötött békeszerződést, ennek értelmében eddig 6803 gerilla adta le 7132 fegyverét. 700 fegyver még a FARC tulajdonában van, ezek a szeptember 1-ig fennálló táboraik biztonságát garantálják.

Az ez alkalomból szervezett keddi ünnepségen részt vett Juan Manuel Santos kolumbiai elnök, illetve a FARC legfelsőbb vezetője, a Timocheko néven ismert Rodrigo Londono is. Ő úgy fogalmazott, hogy „ezzel a nappal nem ér véget a FARC működése, valójában az 53 éves fegyveres felkelésünknek vetünk véget. Törvényes és demokratikus mozgalomként folytatjuk, amely kizárólag legális, fegyvertelen és békés úton fejti ki ideológiai, politikai, szervezeti és propagandatevékenységét”.

A mintegy 50 évig tartó konfliktusban a hivatalos becslések szerint több mint 260 ezren haltak meg, 60 ezren sebesültek meg és 6,9 millióan menekültek el otthonukból szerte Kolumbiában. Ennek a félévszázados kilátástalan küzdelemnek vetett véget a kormány és a FARC között kétszeri nekifutásra született tavaly novemberi békemegállapodás, írja az MTI.