Arnold, Levente
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Úgy tűnik, vége Trump és Kína nagy barátságának

2017.06.30. 07:38

A CNN közölt egy gyorselemzést arról, hogy a jelek szerint Trumpnak elege lett abból, hogy Kína nem tud semmit tenni Észak-Korea fegyverkezése ellen, úgyhogy most kezd kihűlni az amúgy jól induló kapcsolat a két szuperhatalom között. 

Ezt jól mutatja, hogy egy héten belül 

  • Amerika aláírt egy 1,4 milliárd dolláros fegyvereladást Tajvannak, ami minden bizonnyal felbőszíti majd Kínát
  • egy keddi amerikai jelentés a világ egyik legnagyobb embercsempészének nevezte Kínát
  • és az Egyesült Államok szankciókat vetett ki egy kínai bankra, a Dandongra, amiért az Észak-Koreával bizniszel.

Pedig három hónapja még nagyon jónak tűnt a viszony. Akkor Floridában személyesen találkozott Trump és Hszi Csin-ping elnök. A Reuters szerint Trump annyit mondott a Hszivel közös beszélgetésekről, 

Úgy gondolom igazán nagy előrelépés volt. És további előrelépések lesznek. Úgy hiszem, hogy a viszonyom Hszi elnök úr és közöttem kiváló. Azt is hiszem, hogy sok, potenciálisan rossz probléma fog megoldódni.

Június 21-én Trump azt twittelte, hogy a kínai erőfeszítések nem hoztak sikert Észak-Korea ügyében. A CNN elemzői ez az üzenet jelezte, hogy itt valami meg fog változni. A jó viszonyt eddig olyan diplomáciai gesztusok is bizonyították, hogy például Trump egy jó ideje nem nevezi Kínát árfolyammanipulátornak.

Kína egyébként májusban kért 100 napot, hogy nyomást gyakoroljon Észak-Koreára.

Szerdán Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet azt mondta, Észak-Korea 3-5 évre van attól, hogy Amerikát elérő rakétákat fejlesszen ki. Ugyanezen a napon McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó közölte, hogy katonai opciót is kidolgoztak, és felülvizsgálták az eddigi lehetősétgeket, hogy kezeljék az Észak-Koreai helyzetet. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!