Klórgázt vethetett be a szír hadsereg

Egy szíriai felkelőcsoport szerint a hadsereg klórgázt vetett be szombaton Damaszkusz közelében. A kormányerők tagadták a vádakat – írja az MTI.

A Fajlak ar-Rahmán nevű csoport úgy tudja, hogy több mint 30-an szenvedtek klórmérgezést az Ajn Tarma elleni támadásban Kelet-Gúta körzetben. A területet a kormányerők próbálják visszaszerezni a lázadóktól.

A szíriai állami médiában ismertetett közleményben a hadsereg elutasította a vádakat.

Nem használtunk vegyi fegyvereket a múltban, és sohasem fogunk bevetni ilyesmit.

– szögezte le egy katonai forrás.

Az Egyesült Államok szerdán közölte: Damaszkusz eddig ügyelt rá, hogy a washingtoni követelésnek eleget téve tartózkodjon a vegyi fegyverek bevetésétől. Az amerikai kormány korábban úgy értesült, Damaszkusz megtette az előkészületeket egy vegyifegyver-támadáshoz.

Damaszkusz szombaton minden hitelességet nélkülözőnek nevezte a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) nyomozati jelentés azon állítását, amely szerint szaringázt, vagy ahhoz hasonló anyagot használtak áprilisban a Hán Sejkún elleni támadásban. A nyugat a szíriai kormányt tette felelőssé a több mint 90 ember halálát okozó csapásért, míg Damaszkusz a felkelőket okolta.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

13 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59