Eljárás indult Marine Le Pen ellen

Eljárás indult pénteken a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front vezetője, Marine Le Pen ellen, akinek pártja állítólag több millió eurót vett fel illegálisan az Európai Parlamenttől, amiből franciaországi alkalmazottakat fizetett – írja a Local.

Az ügy már évek óta tart, idén áprilisban pedig már 5 millió eurós kárról beszélt az Európai Parlament. Szerintük a párt uniós forrásokból, asszisztensi szerződésekkel álcázva fizette ki 2012 és 2017 között a hazai alkalmazottait, akik az EP-ben nem végeztek munkát. Az EP akkor azt akarta elérni, hogy függesszék fel Le Pen mentelmi jogát, miután a politikus arra hivatkozva márciusban nem volt hajlandó megjelenni a kihallgatásán.

A Nemzeti Front vezetője a kampány során nem is volt hajlandó válaszolni a kérdésekre, azonban megígérte, hogy a választások után együttműködik majd.

Le Pen ennek megfelelően pénteken megjelent a bírák előtt Párizsban, ahol azonban csak egy nyilatkozatot olvasott fel, kérdésekre pedig nem válaszolt. Ügyvédje elmondása szerint "ahogy várható volt, vád alá helyezték", de hozzátette azt is, hogy Le Pen fellebbez az ügyben. Belső források alapján bizalommal való visszaélés a vád, ha pedig a politikust elítélik, akár 375 ezer eurós bírságra és három év börtönre is számíthat majd.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

11 órája

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19