Komoly adócsökkentés és az állami kiadások lefaragása jön Franciaországban

Nagyarányú bizalmat kapott kedden az új francia kormány a nemzetgyűlésben, miután Édouard Philippe miniszterelnök egyórás beszédében bemutatta gazdasági és társadalmi reformprogramját, amelyben

vállalkozásbarát intézkedéseket és az állami kiadások lefaragását ígérte.

Az MTI tudósítása szerint az 577 fős alsóházban a jelenlévők közül 370-en szavaztak igennel, 67-en nemmel, 127-en pedig tartózkodtak. A nemzetgyűlésben 1959 óta nem volt ilyen kevés ellenszavazat és tartózkodás egy kormányprogram bemutatásakor.

Emmanuel Macron államfő centrista mozgalma, a Köztársaság lendületben 308 fős frakcióján kívül a politikai szövetséges centrista Modem 42, valamint a jobbközép Köztársaságiak több képviselője is bizalmat szavazott az új kormánynak. 

"Semmiképpen sem tekintem biankó csekknek ezt a bizalmat. Köszönöm az összes képviselőnek, aki megszavazta, és természetesen tisztelem azokat is, akik nem szavaztak bizalmat" – mondta a miniszterelnök, majd hozzátette, hogy az új kormány mindent megtesz, hogy "kibékítse a franciákat az Európai Unióval." A miniszterelnök beszédét gyakran szakította meg taps a parlamenti többség oldaláról.

Az új francia kormány célja a gazdasági növekedés beindítása, a miniszterelnök azt szeretné, ha "a vállalatoknak ismét kedvük lenne Franciaországba jönni és itt fejlődni", ezért az ezeket sújtó

társasági adót 2022-ig a jelenlegi 33-ról 25 százalékra csökkentik.

Az előző, szocialista kormánytól megörökölt mintegy 8 milliárd eurós költségvetési túlköltekezés miatt a kormányfő ígéretet tett arra, hogy legalább 4 milliárd eurós megtakarítást irányoz elő annak érdekében, hogy az államháztartási hiány még az idén a GDP-arányos 3 százalék alá csökkenjen, az Emmanuel Macron által a kampányban ígért adócsökkentéseket pedig 2018 helyett 2019-ben hajtja végre a kormány.

Más kampányígéretek viszont hivatalos céllá váltak:

  • a védelmi költségvetés 2025-re a GDP 2 százalékára emelkedik,
  • a gázolaj és a benzin ára kiegyenlítődik,
  • 2022-re teljes lesz a szélessávúinternet-lefedettség az országban,
  • és a kormány 15 ezer új férőhelyet létesít a börtönökben.

A migrációs válságot illetően Édouard Philippe azt mondta: "befogadni, természetesen igen, segíteni, természetesen igen, elszenvedni (a bevándorlást) nem, soha". A miniszterelnök elmondta: a jövő hét folyamán tárgyalja meg a kormány azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében a jelenlegi 14-ről 6 hónapra csökken a menedékkérelmek elbírálási ideje, és az elutasítottak "tényleges eltávolításának elérése" is a kormány céljai között szerepel.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

10 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59