Hiába minden, az USA a G20 után is távozni akar a párizsi klímaegyezményből

Péntek délelőtt elkezdődött Hamburgban a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport csúcstalálkozója, írja az MTI.

A szombat estig tartó találkozó első napján a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemről, majd a munkaebéden a világgazdaság helyzetéről és a nemzetközi kereskedelemről tárgyalnak, végül a fenntartható fejlődés, az éghajlatváltozás és az energia ügyét veszik napirendre.

Pontokba szedtük a találkozó legfontosabb eseményeit,  a legfontosabb kijelentéseket és a tárgyalások eredményeit.

  • Megtörtént az első Trump-Putyin találkozó. A két elnök a sajtónak azt mondta, várták már a találkozót, szerintük eredményes lesz. Donald Trump szerint "pozitív dolgok történnek majd".  Fél órásra tervezték a találkozót, ehhez képest majdnem két és fél óránt át beszélgettek.
  • A kétoldalú találkozó első kiszivárgott információját az AP hírügynökség szállította, eszerint Trump és Putyin megegyezett a szíriai tűzszünetben. Az amerikai diplomata források szerint a tűzszünet már a héten, vasárnap délben életbe léphet, így az oroszok által támogatott Bassár el-Aszad szír elnök és hadserege, valamint az amerikai fél által támogatott kormányellenes felkelők is leteszik vasárnap délben a fegyvereket.
  •  Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megerősette a sajtóhíreket: az amerikai fél kötelezettséget vállalt arra, hogy ellenőrzi a tűzszünet ellenzéki oldalról történő betartását,  Szíria délnyugati részén kijelölt tűzszüneti övezetben pedig az orosz katonaság biztosítja a rendet.
  • Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a Putyin-Trump beszélgetés után arról beszélt, hogy Bassár el-Aszad szír elnöknek előbb-utóbb távoznia kell a hatalomból, bár egyelőre még nem tudja, ez hogyan fog megtörténni. Arról sem mondott semmit, hogy ki vezetné utána Szíriát, de azt határozottan kijelentette, hogy az Aszad-családnak nem lesz szerepe az átalakulás után.
  • Trump nemcsak Putyinnal, de Enrique Peña Nieto mexikói elnökkel is először találkozott megválasztása óta. A Reuters beszámolója szerint Mexikó pozitívan értékelte a kétoldalú megbeszélést. Ez azért különös, mert Donald Trump a találkozó előtt és után is ragaszkodott ahhoz, hogy az Egyesült Államok és Mexikó közötti tervezett határfalat a mexikói kormánnyal fogja kifizettetni. A legfontosabb téma a kétoldalú találkozón az Egyesült Államok által Mexikóval és Kanadával még 1994-ben kötött NAFTA szabadkereskedelmi egyezmény újratárgyalása volt. Enrique Pena Nieto mexikói elnök szerint egyetértés van a közös célokban, így az új egyezmény még idén elkészülhet. (Trump kampányánakegyik fő üzenete volt, hogy visszahozza az Egyesült Államokba a NAFTA miatt Mexikóba került ipari munkahelyeket.)
  • Washington, Szöul és Tokió újabb szankciókat sürgetett Észak-Korea ellen. Donald Trump új, szankciókat is magában foglaló határozat elfogadására szólította fel Észak-Korea ellen pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsát, ehhez csatlakozott Mun Dzse In dél-koreai elnök, valamint Abe  Sindzó japán miniszterelnök. A három vezető erről a hamburgi G20 csúcstalálkozón közös nyilatkozatot írt alá. A dél-koreai elnök a párbeszédet szorgalmazza az észak-koreai válság megoldásához. Putyinnal folytatott megbeszélése után arról is beszélt, hogy szerinte az orosz elnöknek is lehet szerepe a feszültség csökkentésében.
  • A csúcstalálkozón teljes egyetértés volt abban, hogy Phenjan rakétakísérletei nagyon fenyegetőek, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának ezekre megfelelő választ kell adnia. Konkrét cselekvési terv egyelőre nem hangzott el.
  • Donald Tusk, az Európai Tanács és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a protekcionizmus veszélyeire figyelmeztette Trumpot, és válaszlépéseket ígértek, ha az amerikai elnök büntetővámokat vetne ki az acélexportra.
  • A BRICS-országok, vagyis Kína, India, Oroszország, Brazília és Dél-Afrika vezetői szerint erősíteni kell a feltörekvő piacok, és a fejlődő országok súlyát a nemzetközi pénzügyi és gazdasági szervezetekben. Kiálltak a nyitottabb piacok, és a párizsi klímaegyezmény mellett.
  • Angela Merkel azt mondta, "nehéz megbeszélést" folytattak a nemzetközi kereskedelemről és a párizsi klímavédelmi egyezmény ügyében sincs köztük teljes egyetértés. A német kancellár kiemelte, hogy a G20 legtöbb tagja a szabad és méltányos nemzetközi kereskedelmi rendszer mellett foglalt állást.
  •  Gazdasági ügyekben a kereskedelmet leszámítva nem voltak nézeteltérések. A résztvevők kiemelték, hogy a világgazdaság az első G20-csúcs idejéhez, 2008-hoz képest sokkal jobb állapotban van, és ezt a nyugalmasabb helyzetet ki kell használni a szerkezeti reformok végrehajtására. Az oktatási, továbbképzési rendszer fejlesztésével pedig gondoskodni kell arról, hogy a legerősebb gazdaságok minél jobban alkalmazkodjanak digitalizációs és automatizáció kihívásaihoz.
  • Theresa May azt mondta a csúcs előtt, hogy megpróbálják meggyőzni Trumpot, csatlakozzon újra a párizsi klímaegyezményhez. Merkel sajtótjkoztatója után úgy tűnik, ez nem sikerült. A német kancellár szerint a csúcs zárónyilatkozatában látható lesz, hogy a klímaváltozás elleni harc ügyében "eltérő vélemények vannak", az Egyesült Államok továbbra is távozni kíván a párizsi egyezményből.

Hamburgban globalizációkritikus, baloldali tüntetők gyújtogatásokkal, blokádokkal és egyéb erőszakos akciókkal igyekeznek megzavarni a tanácskozást és bejutni a tanácskozás miatt lezárt területre – a tüntetésről szóló cikkünket itt találja.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

10 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59