255-en menekülhettek ki az égő londoni toronyházból

A Scotland Yard hétfői tájékoztatója szerint 255 túlélője lehet a nyugat-londoni Grenfell Tower toronyházban kitört múlt havi tűzvésznek - írja az MTI.

Andy Chalmers, a rendőrségi vizsgálatot vezető főfelügyelő elmondta: a szerencsétlenség óta elvégzett vizsgálat során a londoni rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy 350-en lakhattak a Kensington and Chelsea kerület északnyugati határában emelkedő toronyházban, és a tűzvész idején közülük 14-en máshol tartózkodtak.

Mindezek alapján a rendőrség fenntartja azt a becslését, amely szerint 80 körül lehet a halálos áldozatok száma, bár a végleges adat ezt valószínűleg nem fogja sokkal meghaladni - mondta a vizsgálat vezetője. Eddig 32 áldozat azonosítását sikerült kétséget kizáróan elvégezni, de Chalmers megerősítette: a rendkívül intenzív tűz olyan pusztítást végzett, hogy az összes áldozat azonosítása lehetetlennek bizonyulhat.

A vizsgálatot végző szakértők kézzel próbálják szétválogatni az égett törmelékből az emberi maradványokat, és ebben ilyen feladatokra kiképzett kutyák is segítenek. A Scotland Yard segítséget kért azoktól a szakértőktől is, akik részt vettek a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletsorozatban elhunytak maradványainak felkutatásában.

A tűzvész június 14-én hajnalban tört ki a 24 emeletes, 127 lakásos toronyházban. Az évtizedek óta példátlan tűzkatasztrófát a rendőrség szerint valószínűleg egy zárlatos hűtőszekrény okozta, amely a negyedik emelet egyik lakásában kapott lángra.

A vizsgálat azonban jelenleg az épület külső burkolóelemeire összpontosul, különös tekintettel arra, hogy a tűzvész óta eddig megvizsgált hasonló burkolatú toronyházak épületburkolati mintái közül egyik sem felelt meg az előírásoknak a hatósági tűzbiztonsági próbákon.

  

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

12 órája

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59