Tekla
11 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Az utolsó emberéig harcol az Iszlám Állam

2017-07-10T121637Z 1873939136 RC1C1EEB0660 RTRMADP 3 MIDEAST-CRI
2017.07.10. 18:25

Hiába jelentette be az iraki miniszterelnök vasárnap Moszul felszabadítását, az óvárosban még mindig dörögnek a fegyverek. Az Iszlám Állam erői néhány utcányi területre húzódtak vissza, és feltételezések szerint az utolsó emberig harcolnak, számoltak be az Indexnek helyszínen tartózkodó források.

Azt már senki sem vonja kétségbe, hogy a várost visszafoglalták, és a terroristák elvesztették legjelentősebb iraki pozíciójukat. Az iraki hadsereg gépei vasárnap éjjel már a város felszabadítását bejelentő röplapokkal szórták meg az utcákat. Ahogy azonban cikkünkben írtuk, a győzelem nem jelenti a teljes békét.

Letarolt város, félig kihalt hadsereg

Az Iszlám Állam harcosai Nyugat-Moszulban egy, a Tigris folyóval határos negyedbe ásták be magukat, és miközben ostromlóik már a győzelmet ünneplik, még mindig tűz alatt tartják a környéket. A kurd Rudaw egy felvételén látszik is, ahogy egy iraki katona azután esik el egy mesterlövész golyójától, hogy társai már győzelmi szelfiket készítenek a közelben. 

Az ISIS elszántságának okairól és erejéről összefoglaló cikkünkben már részletesen írtunk. A kilenc hónapig tartó ostrom hevességét jelzi, hogy az amerikai védelmi minisztérium jelentése szerint az iraki különleges erők veszteségei május végéig elérték a negyven százalékot. 

A győzelem nem csak a még hétfőn is zajló lövöldözés miatt relatív, de a város és lakóinak helyzete is kérdéseket vet fel. Az ostrom az egykor közel 2 milliós nagyváros egész negyedeit döntötte romba. Moszul nyugati fele, ahol a leghevesebb harcok folytak, nagy részben lakhatatlanná vált. Ninive tartomány kormányzója szerint a nyugati városrész harmincszor akkora károkat szenvedett, mint a keleti, írta a Rudaw.

Az ENSZ arról ír, hogy a város 54 negyedéből 15 gyakorlatilag teljesen elpusztult, 23 pedig jelentősen károsodott.

Az iraki kormány képviselője szerint a városban 50-100 milliárd dollárnyi kár keletkezett. A pusztítás mértékének érzékeltetéséhez azonban nem is feltétlen kellenek számok, elég megnézni a frissen felszabadított negyedekbe megérkező újságírók felvételeit, amelyeken porig rombolt épületek és kiégett autók látszanak az egykori óváros helyén.

Gyilkolás mindkét irányból

A tartományt a fentiek következtében humanitárius katasztrófa is fenyegeti. Az ENSZ jelentése szerint a városból 920 ezer ember menekült el, és a fenti körülmények miatt 700 ezren továbbra is a város körül felállított táborokban élnek, ahogy azt helyszíni riportunkban be is mutattuk. Az ENSZ felhívta a figyelmet arra, hogy a menekültek ellátásához legalább 985 millió dollárra lenne szüksége, amelynek ugyanakkor csak a 43 százaléka áll rendelkezésre.

A normalitás első jelei egyébként már megjelentek a városban: egyes helyeken bekapcsolták a jelzőlámpákat és kinyitottak a boltok.

A viszonyok hosszú távú rendezése azonban nem csak az Iszlám Állam legyőzésétől, a kormány elhatározásától, és anyagiaktól függ. Ahogy bemutattuk, a környék összetett etnikai képe további konfliktusok veszélyét hordozza. A helyzetet pedig súlyosbítja, hogy sokan a felszabadító iraki erőkre sem tudnak pozitívan tekinteni: a közelmúltban egyre több hír jelent meg a hadsereg kegyetlenkedéseiről.

Egy kurd fotóriporter, Ali Arkady az iraki hadsereget kísérve szembesült azzal, hogy a felszabadító erők tárgyalás és bizonyítékok nélkül kínozzák vagy ölik meg az általuk ISIS-esnek vélt embereket, és nőket erőszakolnak meg. Felkavaró fotósorozata volt az egyik első jelentés, amely bemutatta, hogy Moszul lakói nem csak a terroristák kegyetlenkedéseitől szenvednek.