Lázár, Olimpia
-6 °C
-1 °C

Mindenkinek ki kell mondania, hogy népirtás volt Srebrenicában

2017.07.11. 13:50
A srebrenicai népirtás elismerésére szólította fel a szerbeket Bakir Izetbegović, a háromtagú boszniai államelnökség bosnyák tagja Srebrenicában, a huszonkét évvel ezelőtti mészárlás évfordulóján.

Bakir Izetbegović az MTI szerint úgy fogalmazott a megemlékezésen, hogy akkor lehet csak változásokat elérni, ha a szerb nép elismeri végre, hogy népirtás történt Srebrenicában. „Mindazok, akik tagadják a népirtás tényét, be kell, hogy ezt fejezzék, ez ugyanis az egyetlen helyes útja a megbékélésnek” – magyarázta.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék elnöke, Carmel Agius utoljára vett részt a megemlékezésen, az NT ugyanis decemberben befejezi a munkáját. Elmondta: a törvényszék két évtizedes munkája nélkül nem olyan lenne a srebrenicai megemlékezés, amilyennek ma látják, sokan ugyanis még mindig jelöletlen sírokban feküdnének, és nem ítélték volna el az elkövetőket. Hozzátette: a törvényszék feladata az volt, hogy eldöntse, ki bűnös, és ki ártatlan, és nem az, hogy elérje a megbékélést. A megbékélés a bosnyákokra, az országban élőkre, és a szomszédos országokra, valamint a politikusokra tartozik.

„A srebrenicai mészárlást nem lehet semmilyen más bűncselekménnyel összehasonlítani, és nem lehet lekicsinylően beszélni róla” – tette hozzá.

A megemlékezésen 15 ezren vettek részt a szervezők szerint. Közülük több mint ötezren a srebrenicai békemenettel érkeztek meg kedd este. A békemenet szombaton indult el a bosznia-hercegovinai Tuzla melletti Nezuk faluból. Az ötezer résztvevő 110 kilométert tett meg három nap alatt, ellentétes irányban azt az útvonalat járta végig, amelyen a srebrenicai muszlimok 1995-ben menekültek a tömegmészárlás elől.

Kutatócsoportok még mindig dolgoznak az áldozatok holttesteinek felkutatásán. Ezúttal 71 újonnan azonosított áldozatot temettek el, és ezzel 6575-re nőtt az emlékhelyre temetett áldozatok száma. A Potočariban található emlékművön az áldozatok számaként 8372 szerepel azzal a megjegyzéssel, hogy ez még nem végleges adat.

Az 1992-1995-ös boszniai háború befejezése óta először van szerb polgármestere Srebrenicának, Mladen Grujičić azonban nem vett részt a megemlékezésen, mert szerinte nem látják ott szívesen. Hozzátette:

mindennek eljön az ideje, megérik a helyzet arra is, hogy a szerb városvezetés is együtt emlékezzen az áldozatok családtagjaival.

Két évvel ezelőtt a helyszínen megdobálták Aleksandar Vučić akkori szerb miniszterelnököt. Egy évvel később a szerb-bosnyák feszültségek miatt a szervezők közölték, a szerbeket nem látják szívesen a megemlékezésen, így sem akkor, sem most nem képviseli Belgrádot senki. Aleksandar Vučić most kijelentette: Szerbiát nem hívták meg a srebrenicai megemlékezésre. Megismételte mindazonáltal korábbi kijelentését, miszerint szörnyű bűncselekmények történtek Srebrenicában, amelyeknek nem szabad megismétlődniük.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!