Meghalt két palesztin izraeli katonákkal vívott összecsapásban

Meghalt két palesztin abban az összecsapásban, amely izraeli katonák és palesztinok között tört ki a dzseníni menekülttáborban, Ciszjordániában - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerdán, írja az MTI.

Egy izraeli katonai szóvivő beszámolója szerint a palesztinok éjszaka robbanószerkezetekkel dobálták a házak tetejéről az izraeli hadseregnek a menekülttáborban tevékenykedő különleges egységét, és a katonák tüzet nyitottak rájuk.

Palesztin források szerint az összecsapásban lelőttek egy palesztint, a húszéves Szaad Szalláhot, és megsebesítettek két másikat, akik közül az egyik, a tizenhét éves Ausz Szaláme a kórházba szállítás után szintén meghalt.

Szerdára virradóra az izraeli biztonságiak, a hadsereg, a Sin Bét belbiztonsági szolgálat és a katonai határrendőrség összesen huszonegy körözött palesztint állított elő Ciszjordániában, akik közül tizennyolcat terrorizmussal vádolnak.

Év elején is történt egy hasonló eset Dzsenínben - mutatott rá a Háárec című újság honlapja. Akkor egy tizenkilenc éves palesztin vesztette életét az izraeli csapatokkal vívott összetűzésben.

Legutóbb hétfőn követtek el merényletet a Jordán folyó nyugati partján fekvő Ciszjordániában, amelyet Izrael 1967-ben, az úgynevezett hatnapos háborúban foglalt el Jordániától. Hétfőn egy palesztin támadó autójával egy izraeli őrhely katonái közé hajtott, majd kiszállt, és késsel a katonákra támadt, s egyiküket megsebesítette. Az elkövetőt lelőtték.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

9 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59