Közösen cseréli le a harci gépeket Franciaország és Németország

Franciaország és Németország megállapodott abban, hogy „közös európai légi harci rendszert" fejleszt ki a mostani harci gépek hosszú távú lecserélésére, jelentette be a francia elnöki hivatal a két ország együttes párizsi kormányülése után. 2018 közepéig dolgoznák ki a részleteket. „Az a cél, hogy közös kutatást és fejlesztést indítsunk be és összehangoljuk a témában az exportot" – mondta Emmanuel Macron francia elnök.

A francia hadsereg most a hazai gyártású Rafale és Dassault vadászgépekkel van felszerelve, míg Németország két harci repülőgépe van, az Eurofighter Typhoonnal és aTornadóval.

Angela Merkel a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet olyan más projektekre, például az Eurodrones-ra, amelyben Franciaország és Németország már most együtt vesz részt a műholdas, a digitális együttműködés és kibervédelem területén.

A francia elnöki hivatal tájékoztatása szerint a két ország abban is megállapodott, hogy a Tigris helikopterek következő típusának fejlesztésében is együttműködnek, valamint egy közös rakétavédelmi programon is együtt dolgoznak.

A francia és a német védelmi miniszter 2017 októberben és decemberben találkozik legközelebb, hogy egyeztessen a közös akcióterv előrehaladásáról.

Angela Merkel német kancellár újságírói kérdésre válaszolva azt is jelezte, nem ellenzi, hogy az eurózónának közös költségvetése és külön pénzügyminisztere legyen, írja az MTI.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

13 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59