Gusztáv
-7 °C
-1 °C

Török miniszter: Ankara célja kizárólag a teljes jogú uniós tagság

2017.07.18. 19:22 Módosítva: 2017.07.18. 19:23

Ömer Celik török EU-ügyi miniszter kedden Brüsszelben kijelentette, Törökország célja a teljes jogú európai uniós tagság, és nem hajlandó elfogadni egy alacsonyabb szintű partnerségi viszonyt – írja az MTI.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság rendezvényén a tárcavezető hangsúlyozta, hogy a vámunió tervezett kiterjesztése szükséges az Unióval, ez azonban semmiképpen nem jelenti a tagság alternatíváját. Úgy véli, a felek közti feszültségek ellenére mihamarabb tovább kéne lépni a csatlakozási tárgyalásokban, különösen azért, mert szerinte Ankara már teljesítette az előfeltételeit az újabb fejezetek megnyitásának.

Az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács tavaly decemberben döntött úgy, hogy az EU a jelenlegi körülmények között nem mozdítja előrébb Törökország csatlakozási folyamatát. A tavaly nyári törökországi puccskísérletet követően bevezetett elnyomó intézkedések miatt az Európai Parlament is éles bírálatokat fogalmazott meg, a képviselők már két állásfoglalásban is a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését követelték, legutóbb éppen két hete.

Az sem segít a törökök helyzetén, hogy márciusban jól összerúgták a port a németekkel, valamint, hogy Erdoğan továbbra sem fejezte be ámokfutását az országban.