Egy éve eltűnt német tinédzserlányt találhattak meg Moszul romjai között

Moszul romjai között találhatták meg azt a 16 éves német lányt, aki egy évvel ezelőtt tűnt el Szászországból.

A Bild azt írja: az Iszlám Állam fővárosának számító Moszul elfoglalásakor iraki katonák kiáltásokat hallottak egy romos házból. A romok között egy sápadt, rémült fiatal lányt találtak, aki a karján és a mellkasán sebesült meg.

A katonák először azt gondolták, hogy egy jezidi nőt találtak, akit az ISIS harcosai szexrabszolgaként használtak. Az egység parancsnoka ki akarta a hallgatni a lányt, de kiderült, hogy nem beszél kurdul.

Azt akarták megtudni tőle, hol rejtőznek a közelben ISIS-harcosok, de a lány csak nézett maga elé, nem válaszolt. Amikor a parancsnok a közelben lévő iraki civileket kérdezte ki, hogy ismerik-e a lányt, ők sem akartak válaszolni. Az egyik katona elmondása szerint feltehetően azért, mert féltek a fiatal lánytól.

A katonák számára ekkor derült ki, hogy a lány maga is az Iszlám Állam harcosa, aki megtalálása előtt több terroristával együtt egy alagútban rejtőzött el. Az egyik iraki katona tudott pár szót németül, a lány erre azonnal reagált. Egyelőre folyik a lány azonosítása. Nagy valószínűséggel a tavaly a szászországi Pulsnitzből eltűnt Linda W.-t találták meg, a kép alapján legalábbis eléggé hasonlít rá. Az iraki biztonsági erők egyelőre azt közölték: a múlt héten 20 dzsihadista nőt vettek őrizetbe Moszulban, köztük öt német volt, de mindannyian 30 év körüliek.

A tavaly eltűnt Linda W. evangélikus családban nőtt fel. Szülei válása után anyjával és nevelőapjával élt jó körülmények között egy családi házban, az iskolában jó jegyei voltak. A fiatal lány az interneten keresztül radikalizálódott. Vásárolt egy Koránt, elkezdett hosszú ruhákban járni, fejkendőt viselni, majd muszlim hitre tért. 2016-ban elutazott Isztambulba, onnan pedig Szíriába. Ott csatlakozhatott az Iszlám Államhoz.

A lány ellen nem adtak ki elfogatóparancsot Németországban, mert eddig nem volt bizonyíték arra, hogy csatlakozott volna az Iszlám Államhoz. Ha ez bebizonyosodik, nyomozás indul ellene Németországban is. A lány ellen korábban államellenes cselekmény előkészületéért indult eljárás, de eltűnése után ezt megszüntették.  

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

7 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59