2020-ra kész lehet az autópálya Nagyváradtól Kolozsvárig

Nagyvárad és Kolozsvár között 2020 végén lehet majd autópályán közlekedni - írja az MTI.

Razvan Cuc közlekedési miniszter nagyváradi látogatásán jelentette be, hogy a Bihar megyei Bors és Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) közötti szakaszt három alszakaszra osztják, amelyek megépítésére most hirdetik meg a közbeszerzési pályázatot. A miniszter szerint az alszakaszokra bontás nagyobb biztosítékot jelent arra, hogy a vállalkozók nem fognak késlekedni a kivitelezéssel. A miniszter szerint az ütemterv szerint a három alszakasz közül elsőként a magyar-román határt elérő ötkilométeres szakasz épül meg.

A román kormánynak a Berettyószéplak és a Kolozs megyei Magyarnádas (Nadaselu) közötti szakaszt is meg kell még építenie teljes egészében ahhoz, hogy a nyugat-romániai Bors-Berettyószéplak szakasz csatlakozzon az észak-erdélyi autópálya már megépült Kolozs megyei, Gyalu (Gilau) és Aranyosgyéres (Campia Turzii) közötti részével, és így Nagyváradtól Kolozsvárig lehessen autópályán közlekedni.

Szintén pénteken nyilatkozta a román országutakat és autópályákat kezelő állami vállalat szóvivője, hogy a Déli-Kárpátokon áthaladó Nagyszeben és Pitesti közötti, 123 kilométer hosszúra tervezett autópálya kétszer többe, 3,34 milliárd euróba kerül a korábban közölt 1,6 milliárd euró helyett. 

Ez a 2021-re ígért autópálya a Pitesti mellett üzemet működtető, a francia Renault tulajdonában levő Dacia gépkocsigyártónak is fontos, amely kilátásba helyezte, elköltözteti romániai üzemét, ha nem épül meg a korszerű út. A Renault ugyanis romániai termelése jelentős részét Nyugat-Európába exportálja, az autópálya pedig csökkentené a szállítási költségeket.          

A Mediafax hírügynökség a héten számolta ki, hogy a román kormányok az elmúlt 25 évben 10 ezer kilométer autópályát ígértek, ennek ellenére Romániának jelenleg alig 750 kilométer autópályája van.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

10 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59