Kósa: Tusványoson provokáció történt

Kósa Lajos sajtótájékoztatót tartott Tusványoson Orbán Viktor beszéde után. Az elején összefoglalta néhány mondatban, miről szólt a beszéd, majd reagált az Orbán-beszéd alatti egyfős fütyülős-kivezetős jelenetre, illetve Balog Zoltán határon túli magyarul beszélő cigányokról elmondott szavaira is.

Orbán beszéde alatt egy nő kétszer-háromszor belefújt egy sípba, majd őt a körülötte állók közül egy férfi a hajánál fogva a földre rántotta, majd az egyik biztonsági ember a kezét hátracsavarva kivezette. Kósa erről azt mondta, megnézte a felvételeket, valóban történt provokáció, és a rendezők a nagyobb baj megelőzése érdekében, kimentették, kivezették a nőt. Majd egy focis hasonlattal élve elmondta, ha bármelyik B-középbe beül az ember egy másik csapat mezébe, akkor a biztonságiak az ő érdekében cselekednek határozottan.

A provokációt és az erőszakot is elítéljük, ez egyszeregy. Normális ember sem erőszakot, sem provokációt nem alkalmaz

– mondta, és újságírói kérdésre elmondta, hogy annak, hogy a nő környezetében többen rögtön durván, erőszakosan reagáltak semmi köze nincs a kormánypropaganda stílusához.

Szintén kérdésre reagált Balog Zoltán korábbi szavaira is. Balog azt mondta egy pódiumbeszélgetésen, hogy „a magyar közösségek és a kormány sem döntötte el azt a kérdést, hogy a határon túli, magyarul beszélő cigányok tehertétel vagy erőforrás".

Kósa erről most azt mondta, beszélt Balog Zoltánnal erről, és ezt úgy kell érteni, hogy a magyar politikában van egy olyan vita, hogy hogyan tekintsünk a magyarországi cigányságra. Igazából bajt jelentenek, tehát nehézséget, feladatot, erőfeszítést, vagy lehetőséget?

Én a lehetőség talaján állok. Én azt gondolom, hogy a magyar cigány honfitársainktól nagyon sok mindent lehet tanulni. Nagyon sok mindent kell értük tenni, de nagyon nagy erőforrást is jelentenek. Nélkülük szegényebbek lennénk

– mondta, hogy de értelemszerűen az erőforrás is olyan, hogy nagyon sok mindent kell tenni azért, hogy az erőforrást jól tudjuk használni. Kósa szerint az is élő és aktív vita Magyarországon, hogy a cigányokkal kapcsolatos oktatásban erőltessük-e az integrált oktatást.

Azt lehet mondani, hogy csak mérsékelt sikereket értünk el ezzel, mondta, a felzárkóztató tehetséggondozó oktatási rendszert pedig az ellenfelek szegregációnak állítják be, pedig ez nem igaz szerinte. A kérdés pedig az, hogy szabad-e az iskolákban olyan felzárkóztató oktatást csinálni, amiben szükségszerűen sokkal több cigány gyerek kerül be, mint nem cigány, de ez nem ellenük van, hanem értük.

Rákérdeztek Kósánál arra is, hogy igaz-e az ATV értesülése, miszerint Kósából a modern városok program kormánybiztosa lehet a frakcióvezetőség helyett, a választ itt nézheti meg:

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

7 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59