A Financial Times szerint Orbán mélyíti a Kelet-Nyugat megosztottságot

A Financial Times című brit üzleti napilap vasárnap az online felületén a lengyelországi igazságügyi reformmal és ezzel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői beszédével foglalkozott, írja az MTI. A cikk azt emelte ki, hogy Orbán Viktor beszédében megfogadta, hogy megvédi Lengyelországot az Európai Unió szankcióival szemben.

A lap szerint a magyar miniszterelnök kijelentésével elmélyítette a Kelet- és Nyugat-Európa közötti megosztottságot, és Orbán Viktor a lengyel igazságügyi reformot védelmébe vevő megjegyzései nyomán valószínűsíthető, hogy

a közép- és kelet-európai miniszterelnökök, valamint nyugati kollégáik között heves konfrontáció várható.

A lengyel igazságügyi reformok Orbán 2013-ban bevezetett reformjait tükrözik, amelyek elhallgattatták a bírákat felváltva őket a Fidesz megbízottjaival, fogalmazott a szerkesztőségi véleménycikk.

A cikk megjegyezte, szerdán Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke szankciókat helyezett kilátásba, amelyek megszüntethetik Lengyelország uniós szavazati jogát, valamint bizonyos támogatásokat, bevezetésükhöz ugyanakkor minden tagállam – köztük Magyarország – egybehangzó jóváhagyására szükség van.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

13 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59