Embercsempészettel vádolják a tengeri menekülteket elfogó szélsőjobbosokat

Embercsempészet gyanújával vették őrizetbe a szélsőjobbos identitárius mozgalom hajójának kapitányát Ciprus legnagyobb kikötővárosában, Famagustában, írja a Neue Zürcher Zeitung.

A szélsőjobboldali aktivisták egy héttel ezelőtt kezdték meg akciójukat a Földközi-tengeren. Céljuk az volt, hogy a csónakokon Európába igyekvő menekülteket elfogják, és visszaszállítsák őket Líbiába. A Defend Europe nevű művelettel azoknak az emberjogi szervezeteknek az akcióját akarják ellensúlyozni, akik kimentik a tengeren érkező menekülteket, és Olaszországba viszik őket. 

Fotó: Kibris Postasi

A ciprusi hatóságok azért vették őrizetbe az identitáriusok C-Star nevű hajójának kapitányát és helyettesét, mert a hajó legénységében mások mellett 20 tamil is szolgál, akiknek nem volt engedélye arra, hogy ciprusi vizeken dolgozzon.

A szélsőjobbos csoport intrikát sejt a háttérben. Elmondásuk szerint az volt a céljuk, hogy a tamil legénységet az akció végeztével hazájába szállítják. Szerintük az ő műveletüket szabotálni akaró civil szervezetek győzték meg arról a legénységet, hogy Törökországban adjanak be menekültkérelmet. 

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

7 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59