Valér
-1 °C
0 °C

Fiatal tábornokkal terjeszkedik Kasmírban az al-Kaida

2017.07.27. 18:23 Módosítva: 2017-07-27 18:24:23

Egy al-Kaidához köthető propagandaadó csütörtökön bejelentette, hogy Kasmír egyik legismertebb katonai vezetője, Zakir Musa lesz a terrorszervezet most alakuló sejtjének feje a régióban – írja a Guardian. A 23 éves Musa kinevezése az első olyan alkalom, hogy az al-Kaidához köthető militánsok nyíltan működnek a muszlim többségű térségben.

Zakir Musa a harcosok új generációjához tartozik, akik a közösségi médiát és a kasmíriak növekvő kiábrándultságát is kihasználják annak érdekében, hogy felélesszék az indiai fennhatóság elleni felkelést. A parancsnoksága alá helyezett sejt az Ansar Ghawzat-Ul-Hind névre hallgat és az al-Kaida eddigi legambiciózusabb tervének tűnik a régióban.

Kasmírt Pakisztán és India is magáénak vallja, de jelenleg indiai fennhatóság alatt áll. A régióban 1989 óta folyamatosak a konfliktusok, valamint a felkelések az indiai hatalom ellen, korábban pedig iszlamista harcosok is tevékenykedtek itt, de ezeket általában pakisztáni proxyknak tekintették, nem pedig dzsihadista megmozdulásoknak. Az al-Kaida korábban is megpróbált már az indiai muszlimok felé nyitni, de az Iszlám Államhoz hasonlóan ők sem voltak túl sikeresek.

Az elmúlt években azonban egyes elemzők szerint az elmúlt években ideológiai váltás volt megfigyelhető a helyi harcosok hozzáállásában a két terrorszervezet felé, amit jól mutat az is, hogy két éve Burhan Wani, Zakir Musa elődje azt mondta, kalifátust kell létrehozni Kasmírban. Wani tavalyi halála után Musa továbbvitte, sőt tovább is fejlesztette elődje retorikáját, áprilisban kijelentette, Kasmír nem eshet a nacionalizmus áldozatául – pedig a szeparatisták célja eddig mindig ez volt.

Úgy látom Kasmírban sokan a nacionalizmus miatt harcolnak, amit az iszlám tilt. A régióban nem Kasmírért, hanem az iszlámért kell harcolni, azért, hogy be lehessen vezetni a saríát.

– mondta Musa, aki idén tavasszal Pakisztánt is megtámadta, ahol álláspontja szerint szintén nincs iszlám. 

A férfi Al-Kaidával való viszonya egyébként valószínűleg tovább fogja rontani a tradicionálisabb szeparatisták és az újabb generációk kapcsolatát. A szeparatisták korábban már kijelentették, hogy semmi közük nincsen a két terrorszervezethez, erre a lépésre egyelőre még nem válaszoltak.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!