Vanda, Paula
-2 °C
3 °C

Bekeményítettek a németek, kitoloncolhatóak a terrorveszélyes külföldiek

2017.07.27. 21:12 Módosítva: 2017.08.08. 18:28

A német alkotmánybíróság csütörtöki döntésének értelmében akkor is ki lehet toloncolni Németországból a terrorcselekmény elkövetésére hajlamosnak tartott külföldieket, ha nem követtek el bűncselekményt – írja az MTI.

A határozat szerint a kitoloncolás elrendeléséhez nem szükséges, hogy az illető részéről konkrét veszély fenyegessen, azaz nem csak akkor lehet egy terrorveszélyesként számon tartott embert eltávolítani az országból, amikor a hatóságok tudomást szereznek arról, hogy merényletre készül, és ezért eljárást indítanak ellene, elég az is, ha arra utaló jeleket tapasztalanak, hogy veszélyessé válhat.

A bíróság a döntésével kimondta, hogy összefér az alaptörvénnyel az ún. harmadik, nem EU országokból érkező állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény 58. paragrafusa, ami a 2001. szeptember 11-ei amerikai terrortámadások után keletkezett, de csak a tavaly karácsonyi berlini merénylet után kezdték számottevő mértékben alkalmazni. E szerint 

elrendelhető a külföldiek kitoloncolási őrizetbe vétele és kitoloncolása, ha miattuk tényeken alapuló prognózis alapján az ország biztonságát fenyegető súlyos veszély, vagy terrorcselekmény elhárítására lehet szükség. 

Az alkotmánybíróság egy német feleségével és két gyermekével Brémában élő 36 éves algériai származású férfi ügyében hozta meg a döntését, akit a hatóságok azért akartak eltávolítani az országból, mert az Iszlám Állam nevű terrorszervezet támogatójának tartották, és feltételezték, hogy nem riad vissza az erőszaktól. Állításuk szerint a férfi eldicsekedett azzal hogy egyik fivére és egyik nővére öngyilkos merényletet hajtott végre Irakban a terrorszervezet nevében, és dicsőítette a szintén az Iszlám Állam követőjeként gyilkoló berlini támadót, Anis Amrit.

A férfi megtámadta a brémai szenátus kitoloncolási határozatát,az ügy ezt követően került az alkotmánybírósághoz, amely helybenhagyta a korábbi döntést, így azt a megkötést is, hogy a német hatóságoknak a kitoloncolás előtt be kell szerezniük az algériai szervek kötelező érvényű állásfoglalását arról, hogy az illetőt hazájában méltányos, erőszakmentes elbánásban részesítik.

A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) legutóbbi, júliusi adatai alapján 690 terrorveszélyes iszlamista szerepel a német hatóságok nyilvántartásaiban. Ez új történelmi csúcs, és jelentős emelkedés a tavaly év végi 549-hez képest.