Változatlan a transzneműek helyezete az amerikai hadseregben

Egyelőre nem tiltják meg a transzneműeknek, hogy az Egyesült Államok hadseregében szolgáljanak, amíg nem adnak ki ezzel kapcsolatban hivatalos útmutatást - írja a BBC. Donald Trump elnök szerdán írta ki Twitteren, hogy a kormánya nem engedélyezi nekik a katonai szolgálatot.

Joseph Dunford tábornok azonban arról tájékoztatta a parancsnokokat, hogy minden katonát ugyanúgy kezelnek. Csak akkor változtatnak, ha az elnök eljuttatja a védelmi tárcához az transzneműekre vonatkozó iránymutását, és a védelmi miniszter kiadja az erre épülő pontos utasításokat.

Még Obama elnöksége alatt adták meg az engedélyt a transzneműeknek, hogy katonai szolgálatba lépjenek, ám ennek a kezdetét 2017 július 1-ben jelölték meg. Ezt halasztaná el Trump fél évvel.

Trump azzal érvelt, hogy a transzneműek orvosi ellátása túl nagy költséggel járna, a Washington Post azonban arra mutatott rá, hogy a hadsereg most évente 42 millió dollárt költ merevedési zavarok kezelésére, ami jóval nagyobb összeg, mint amennyibe a transzneműek ellátása kerülne.

Egyes becslések szerint négyezer transznemű szolgál most az USA hadseregében.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

11 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59