Ismét elhasalt a szenátusban az Obamacare visszavonása

Helyi idő szerint péntek hajnalban Ismét leszavazták az amerikai szenátusban a Barack Obama előző elnök nevéhez fűződő, Obamacare-nek nevezett egészségbiztosítási törvény visszavonásáról szóló javaslatot - írta az MTI. 

John McCain arizonai republikánus szenátor megérkezik az egészségbiztosítási törvényről tartott újabb szenátusi szavazásra az amerikai törvényhozás washingtoni épületében, a Capitoliumban 2017. július 27-én.
Fotó: Shawn Thew / MTI / EPA

Az egységesen nemmel szavazó demokratákhoz három republikánus szenátor is csatlakozott: John McCain, Lisa Murkowski és Susan Collins. Velük lett az arány 51:49. 

"Egyértelműen csalódást keltő pillanat ez" - fogalmazott a republikánus szenátorok frakciójának vezetője, Mitch McConnell. Chuck Schumer, a kisebbségben lévő demokraták csoportjának vezetője leszögezte: "nem ünnepelünk", azaz a demokrata párti politikusok nem örülnek a szavazás végeredményének, de változatlanul azt vallják, hogy az Obamacare-t nem szabad visszavonni, viszont muszáj javítani rajta. Ehhez kétpárti együttműködésre van szükség - mondta.

A szenátus már két napja is szavazott a törvény visszavonásáról, sikertelenül. A vereség akkor nagyarányú volt: a szenátus száz tagja közül a szükséges 60 helyett csak 43-an szavaztak igennel, 57-en viszont - köztük a kormányzó republikánusok 9 szenátora is - elutasították a Donald Trump kormánya által szorgalmazott, súlyos megszorításokat jelentő tervet - írtuk korábbi cikkünkben

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

10 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59