Judit
2 °C
7 °C

Kolumbia nem ismeri majd el a venezuelai választásokat

2017.07.29. 08:22

Kolumbia nem fogja elismerni a Venezuelában vasárnap tartott alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat, jelentette be Juan Manuel Santos kolumbiai elnök. A BBC szerint azt mondta, hogy az alkotmányozó nemzetgyűlésnek semmilyen legitimitása nem lesz.

Venezuelában szinte naponta tüntetnek április eleje óta, az összecsapásokban pedig már több mint 100 ember halt meg. Szerdán és csütörtökön hárman vesztették életüket a demonstrációkkal összefüggésben. Pénteken a venezuelai rendőrség könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatta a tüntetőket, akik úttorlaszokat emeltek Caracasban. Legalább két ember megsérült. Az országban uralkodó kaotikus helyzetről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

A venezuelaiaknak a felmérések szerint 70 százaléka elutasítja  a vasárnapi választást . A választásokon az önkényuralmi törekvésekkel vádolt Nicolás Maduro elnök félre akarja tolni útjából a vele szembeszálló, ellenzéki többségű parlamentet.

Kolumbia azt tervezi, hogy 150 ezer különleges vízumot ad a hazájukat a krónikus gazdasági válság és politikai káosz miatt elhagyó venezuelaiaknak. A vízumokkal a már Kolumbiában tartózkodó venezuelaiak a szokásosan engedélyezett 90 napon túl még két évig maradhatnának az országban.

Bogotá a jogosultság feltételeként csak azt szabta meg, hogy az igénylők útlevéllel, hivatalos határállomáson keresztül érkezzenek Kolumbiába és nem folyhat ellenük semmilyen bűnvádi eljárás.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?