Lövöldözés volt egy moszkvai bíróságon

2017.08.01. 14:46 Módosítva: 2017.08.01. 17:24

Lövöldözés tört ki kedden egy moszkvai bíróságon, az esetnek a beszámolók szerint három halottja és négy sebesültje van – írja az Independent.

A RIA Novosti értesülései szerint az incidens a moszkvai területi bíróságon történt, ahol éppen a "GTA banda" névre hallgató, az orosz főváros útjait terrorizáló bűnszervezet ügyét tárgyalták. Az orosz lap egy rendőrségi forrásra hivatkozva azt írja, az eset akkor történt, mikor két őr az épületben kísérte a vádlottakat.

Instagram
Instagram

Éppen a liftben voltak, mikor egyikük elkezdte fojtogatni kísérőjét, melynek következtében nemcsak szabaddá váltak, de a férfi fegyverét is sikerült megszerezniük. Ez után nem sokkal tört ki lövöldözés a rendőrök és a bűnözők között, melyben három vádlott meghalt, a másik kettő pedig súlyosan megsérült. 

Egy ott tartózkodó ügyvéd is megszólalt, ő azt mondta, legalább 20 lövés dördült el, valamint egy sérült őrről és bírósági alkalmazottról is beszélt. Az eset miatt az épületet evakuálták és minden további meghallgatást elhalasztottak. Az ügyben új eljárás is indult rendőr életének veszélyeztetése, fegyverlopás és szökési kísérlet miatt.

A kilencfős csapat egyébként nem véletlenül kapta a "GTA banda" nevet, a 2012 és 2014 közti időszakban ugyanis majdnem húsz autóst öltek meg úgy, hogy az útra tett tüskékkel a kocsiból való kiszállásra kényszerítették a sofőröket, akiket aztán agyonlőttek. A tagok mind Ázsiából származnak, 17 gyilkossággal és két gyilkossági kísérlettel gyanúsítják őket.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport