Előd
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Nyolcadjára sem sikerült megbuktatni a dél-afrikai elnököt

2017.08.08. 20:51

A 400 tagú dél-afrikai parlament jelen lévő képviselői közül 177 támogatta, 198 pedig elutasította kedden a Jacob Zuma államfő elleni bizalmatlansági indítványt, melyet az ellenzék nyújtott be – írja a BBC.

A dél-afrikai elnök megbuktatását azért kezdeményezték, mert azzal vádolják az elnököt, hogy az elmúlt években több ízben visszaélt hatalmával, illetve őt teszik felelőssé a gazdasági válság miatt is, amelynek következtében mintegy kétmillió dél-afrikai állampolgár vesztette el munkáját Zuma 2009-es hatalomra kerülése óta.

Ez volt a Zuma ellen benyújtott nyolcadik bizalmatlansági indítvány és az első olyan, amelyen titkos szavazás keretein belül voksolhattak a képviselők. Zuma a szavazás után köszönetet mondott a támogatóinak és "azoknak akik helyesen szavaztak", valamint az összegyűlt tömegnek kifejtette azt is, ellenfelei formaságokkal próbálják megbuktatni őt, de ez lehetetlen, ugyanis ők vannak többségben.

A dél-afrikai elnök 2009-es hatalomra kerülése óta számos botrányt tudhat maga mögött, tavaly pedig az alkotmánybíróság döntése nyomán nyilvános bocsánatkérésre és félmillió dollár államkasszába történő befizetésére is kényszerült. Államfői megbízatása hivatalosan 2019-ig tart, sokan azonban úgy vélik, ezt már nem fogja tudni kitölteni, ezt pedig valamelyest alátámasztja az is, hogy a keddi szavazáson 26-an szavaztak ellene a saját képviselői közül, másik 9 pedig nem jelent meg a parlamentben.