Katonákkal fosztotta meg a hatalmától a törvényhozást Maduro
A Nicolás Maduro venezuelai elnök által létrehozott új alkotmányozó nemzetgyűlés kedden a nemzeti gárda segítségével lényegében megszállta a caracasi parlament épületét, kizárva az ellenzéki többségű törvényhozás tagjait – írja az MTI.
A nemzeti gárda, amelynek alakulatai a törvényhozás védelmét látják el, a nap folyamán lezárták a parlament épületét, és nem engedték be a venezuelai honatyákat. Ezt követően az alkotmányozó nemzetgyűlés ült össze abban a teremben, ahol eddig a törvényesen megválasztott parlament képviselői tanácskoztak. A pénteken megalakult nemzetgyűlés korábban is ugyanabban az épületben ülésezett, mint a képviselők, akiket hétfőn még beengedtek a parlamentbe.
A képviselők közölték, keddre virradóra katonák hatoltak be a parlament helyiségeibe, hogy a Maduro által összehívott testület zavartalanul kezdhesse meg tevékenységét. Az alaptörvény módosításával megbízott alkotmányozó nemzetgyűlés fölérendelt állami szervként gyakorlatilag
Az ellenzék uralta venezuelai parlament kinyilvánította, nem hajlandó elismerni az alkotmányozó nemzetgyűlés egyetlen döntését sem. Stalin Gonzalez az esettel kapcsolatban azt mondta, ez a kormány olyan helyiségekbe tör be, amelyeket sosem tudna törvényes úton elfoglalni.
Kemény diktatúra?
– kérdezte Twitteren Freddy Guevara a jövőt firtatva, a katonai beavatkozással kapcsolatban pedig azt mondta, csak így tudnak bejutni oda, ahová a nép nem engedett nekik hozzáférést.
Venezuelában az ellenzék bojkottja mellett egy hete választották meg azt az 545 tagú, ún. alkotmányozó nemzetgyűlést, amely Maduro kijelentése szerint az ország egyedüli reménye lehet a béke helyreállítására. Az ellenzék szerint ugyanakkor Maduro, akinek igen alacsony a támogatottsága, az új testületet felhasználva akarja megőrizni elnöki hatalmát.