Sámuel, Hajna
19 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

A kenyai ellenzék vezetője gigantikus választási csalást gyanít

2017.08.09. 12:04 Módosítva: 2017.08.09. 12:11

Kenyában kedden tartottak elnökválasztást, és az előzetes eredmények szerint a jelenlegi elnök, Uhuru Kenyatta fölényesen vezet. Csakhogy az ellenzéki jelölt, Rila Odinga szerint meghekkelték a választási bizottság számítógépes rendszerét.

A szerda délelőtti adatok szerint 91 százalékos feldolgozottság mellett Kenyattára a választók 54,5, Odingára 44,5 százalékuk szavazott. A választáson amúgy kilencen indultak. Ha az egyik jelölt eléri az összes szavazat felét és még egyet, valamint a 47 megyéből legalább 24-ben több mint a szavazatok negyedét,  nincs szükség második fordulóra.

A választási bizottság egyelőre nem reagált Odinga állítására, de az ilyen vádaknak Kenyában óriási súlyuk van: 2007-es választás után, hasonló helyzetben országos zavargás tört ki. Az etnikai színezetű összecsapásokban 1100 ember halt meg és 600 ezren kényszerültek az otthonuk elhagyására. A független választási megfigyelők szerint a 2007-es választás eredményét is manipulálták.

A negyedszerre próbálkozó Odinga szerint a hekkerek a választási bizottság pár hete meggyilkolt vezetőjének jelszavával léptek be a választási informatikai rendszerbe. Miután a választási hatóság nem tudta bemutatni az eredmény hitelességét igazoló íveket, Odinga a választás eredményét hamisnak nevezte. A hatóság szerint az íveket a helyi választási szervek ígérete ellenére még nem kapták meg, de nyugalomra intettek.

A Sky News szerint az Odingához hű Kisumu városában a rendőrök rálőttek a tüntetőkre és könnygázt is bevetettek. 2007-ben a zavargások azután harapóztak el, hogy a rendőrök több száz tüntetőt lelőttek.

A második ciklusára készülő Kenyatta és Odinga párharca a BBC szerint több generációnyi. Kenyatta apja az ország alapító elnöke, Odinga apja pedig már a 60-as években az ő politikai ellenfele volt.

2007-es szerepe miatt Kenyatta ellen nemzetközi büntetőeljárás indult, de a koronatanúk eltűnése vagy meggyilkolása miatt a vád végül összeomlott.